Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.3
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Moszkva teljesen elzárta a csapokat

A Gazprom teljes egészében lezárta a gázszállítást Ukrajnának - jelentette be maga az orosz cég.

A korábbi hírek még arról szóltak, hogy Oroszország negyedére csökkentette csütörtökön reggel 10.00-kor az Ukrajnának szállított gáz mennyiségét, mivel a 2008-ra szóló szerződés ebben az időpontban lejárt, és nem sikerült megállapodni az új feltételekről.

Mind a Gazprom, mind Ukrajna vezetése hangsúlyozta azonban, hogy az intézkedés nem érinti az Európába irányuló orosz gázszállítást, és a csütörtök délelőtti első hírek szerint a gáz a szerződéseknek megfelelő mennyiségben áramlik Európába.

Az eddigi szerződés értelmében óránként 1,6 millió köbméter földgázt pumpált az orosz fél a vezetékbe az ukrán fogyasztók számára, csütörtök délelőtt 10 óra óta már csak óránként 0,4 millió köbmétert.

A tárgyalások az új szerződésről hetek óta folytak egészen az év utolsó napjáig. Eredetileg Oroszország a korábbi bejelentéseknek megfelelően az európai piaci árakra akart áttérni idén, vagyis mintegy 400 dollárt kért volna ezer köbméterenként, de végül Vlagyimir Putyin kormányfő 250 dolláros - erősen kedvezményes - árat szabott, Kijev azonban legfeljebb 201 dollárt hajlandó fizetni.

2008-ban nem egész 180 dollárért kapta Ukrajna a gázt, ugyancsak hosszas viszály után. A gáz ára Ukrajna egész gazdaságára jelentős hatással van, nem csupán a költségvetést terhelő összeg miatt, hanem azért is, mert az ország számos iparágának jövedelmezőségét is jelentősen befolyásolja.

Ukrajna mintegy kétmilliárd dolláros felhalmozódott adósságát kijevi közlés szerint december 31-én átutalta, de a Gazprom szerint 600 millióval kevesebb érkezett csak meg.

Emellett vita van a tranzit áráról is: Ukrajna ezer köbméterenként 2 dollárt követel, a Gazprom 1 dollárt akar fizetni.

Ukrajna néhány napja javasolta, hogy a tárgyalásokba vonják be az Európai Uniót, csütörtökre virradó éjszaka pedig memorandumot juttatott el Oroszország kijevi nagykövetségére, amelyben a tárgyalások sürgős folytatását követelte.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×