Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
323.21
bux:
148842.43
2026. november 4. szerda Károly

Két évszázad legrosszabb éve az idei

A természeti csapások szempontjából alighanem a legrosszabb évként vonul be az utóbbi száz év történetébe 2008 a világ második legnagyobb viszontbiztosító intézete, a Münchner Rück most közzétett adatai szerint. A bejelentés egyúttal előrevetíti a biztosítási díjak drasztikus emelését.

Az ezredforduló óta sokasodnak a természeti katasztrófák, ami elsősorban a klímaváltozás felgyorsulásával függ össze - állapította meg Torsten Jeworek, a világ második legnagyobb viszontbiztosító társaságának elnökségi tagja, amikor sajtóértekezletén ismertette az elmúlt évre vonatkozó adatokat.

Ezekből kiderül, hogy január elseje óta 220 ezren vesztették életüket különböző természeti csapásokban. Torsten Jeworek a gazdasági károkat 200 milliárd dollárra becsülte, de nem titkolta azt sem, hogy a viszontbiztosító idén csak 750 esetben fizetett a károkért, míg tavaly még közel ezer alkalommal utalt át különböző összegeket természeti katasztrófa miatt.

Elmondta azt is, hogy a legsúlyosabb csapás májusban Burmát érte, amikor a Nargis nevű forgószél 85 ezer ember halálát okozta. A hónap még el sem múlt, amikor Szecsuan kínai tartományt 70 ezer emberéletet követelő földrengés rázta meg.

Sajtóértekezletén a Münchner Rück elnökségi tagja utalt arra, hogy az idei év a második legmelegebb volt az időjárási adatok feljegyzésének megkezdése óta, ezért a korábbinál eredményesebb erőfeszítéseket sürgetett a környezet védelmére, és reményét fejezte ki, hogy a Koppenhágában tervezett következő nemzetközi klímakonferencián 2050-ig meghatározzák az üvegházhatást kiváltó szén-dioxid-kibocsátás lépcsőzetes korlátozásának ütemét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a gazdaság több területén is nagy változásokat hoz

Virovácz Péter szerint szűk sávba ragad a forint, az euróbevezetési terv viszont a gazdaság több területén is nagy változásokat hoz

A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint pedig a következő hónapokban is a 350-370-es sávban maradhat. Virovácz Péter a magyar gazdaság kilátásait kedvezően látja, a következő hónapokban-években pedig az euróövezeti csatlakozásra való felkészülés, az ipar jó teljesítménye, az ellenálló fogyasztás és a nettó export is támogathatja a növekedést. A magas bérdinamika időszaka viszont lejárt, az ING Bank vezető elemzője szerint a vállalatokra hatékonyságjavító beruházások, a dolgozókra pedig a nominális stabilitás logikájának elfogadása vár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×