Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
322.58
bux:
148464.01
2026. november 4. szerda Károly

Nem merik letartóztatni Ratko Mladicot

A háborús bűnökkel vádolt, és már nyolc éve rejtőzködő szerb tábornok, Ratko Mladic olyan, mint egy időzített bomba: hiszen letartóztatása több ember halálát okozhatja - állítja a belgrádi sajtó, a bizalmas jelentések alapján. A tábornok szigorúan bánik testőreivel, sőt, azok családjait is sakkban tartja.

Az egyik belgrádi televíziónak olyan bizalmas adatok és jelentések jutottak birtokába, amelyekből kitűnik, hogy a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic tábornok letartóztatása szinte lehetetlen, sőt, általános veszélyt jelentene, és több ember halálát okozhatná.

A nyomozó szervek jelentése szerint a boszniai szerb tábornok 2002-ben sértődött meg, amikor arra kérték, hogy a továbbiakban ne rejtőzködjön a szerb katonai objektumokban. Ezt követően még több mint egy évig Belgrádban bujkált, folyamatosan cserélve a bérelt lakásokat, miközben családtagjaival rendszeresen találkozott.

Mladic igen óvatos, testőreivel pedig szigorúan, sőt, gorombán bánik, és családjaik fenyegetésével tartja őket sakkban. A testőrök egymást is ellenőrzik, a tábornok pedig megköveteli, hogy a neki felszolgált ételt előtte kóstolják meg, és mindig tudni akarja, hogy hol, kitől és mikor vásárolták. Az esetleges betegségektől tartva egészséges életet él, és ügyel a testi kondíció megtartására.

A szerb nyomozó szervek azt is tudni vélik, hogy a tábornok bújtatására összegyűlő pénzt rejtőzködését szervezők lefölözik: lehetséges, hogy ez robbant ki majd egy olyan botrányt, amely leleplezi majd Mladicot, akit egyelőre nem mernek letartóztatni.

Ratko Mladicot, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnokát Szarajevó ostroma és a srebrenicai mészárlás miatt akarják felelősségre vonni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×