Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
317.22
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Feltételeket szabnak a "terroristák" befogadásához

Éles vitát váltott ki Berlinben a külügyminiszter Washingtonnak tett ajánlata, amelyben kilátásba helyezte a Guantánamón őrzött foglyok befogadását. Korábban már az ellenzéki Zöldpárt, valamint a kormány emberi jogok kérdésében illetékes biztosa is szorgalmazta, hogy Németország biztosítson menedéket a Guantánamóról szabadon engedett személyeknek, akik politikai okok miatt nem térhetnek vissza hazájukba.

A kormányszóvivő csak annyit erősített meg, hogy az új amerikai elnök, Barack Obama hivatalba iktatásáig meghozzák a guantánamói foglyokra vonatkozó végső döntést. Hozzáfűzte azonban, hogy a kérdésben egyeztetni kívánnak az Európai Unió többi kormányával is.

Mint ismertes, a Kubában lévő amerikai katonai támaszponton, Guantánamón jelenleg mintegy 250 különböző nemzetiségű férfit őriznek, akiket eredetileg terrorizmus gyanújával tartóztattak le a világ különböző pontjain.

Obama elnökké választása után a washingtoni védelmi minisztérium közölte, hogy rövid időn belül felszámolják a különleges börtönt, és az ártatlannak ítélt foglyokat szabadon engedik. A berlini kormány emberi jogok kérdésében illetékes megbízottja a múlt héten síkra szállt azon személyek befogadása mellett, akik politikai okok miatt nem térhetnek vissza szülőföldjükre.

A törvényhozás belpolitikai bizottságának szociáldemokrata elnöke már a feltételeket is közölte, ugyanis szerinte csak azok a guantánamói foglyok beutazását lehet engedélyezni, akik bizonyítottan ártatlanok, és hazájukban történő visszatérés esetén üldözés várna rájuk.

Jól értesült források szerint közel 50 férfi jönne számításba. Frank Walter Steinmeier ajánlatát úgy fogalmazta, hogy az ártatlannak bizonyult személyek között nem akart különbséget tenni.

A legnagyobb csoportot az ujgurok alkotják, akikre Kínában üldözés várna. Lapértesülések szerint korábban Peking már a berlini kormány tudtára adta, hogy barátságtalan lépésnek tekintené, ha Németország befogadná a Guantánamóból szabaduló ujgurokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: folytatódik az új államfő keresése, a Fidesz közben megválasztotta frakcióvezetőjét

Tisza-kormány: folytatódik az új államfő keresése, a Fidesz közben megválasztotta frakcióvezetőjét

Az elmúlt napok belpolitikai fejleményeit az új köztársasági elnök személye körül kialakult helyzet határozta meg, és várhatóan erről fognak még szólni a következő napok, hetek is. Kedd délelőtt Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával indult a parlament rendkívüli ülése és beszédet mondott Forsthoffer Ágnes is, aki átmenetileg ellátja az államfői jogköröket az Országgyűlés elnökeként. Közben az ügyészség lefoglalta a Fidesz szervereit az NKA-botrány keretében, és az építési minisztériumban újabb ügy bukott ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×