Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Robbantások sorozata Athénban

Nyolc kisebb pokolgép robbant hajnalban a görög fővárosban, senki nem sérült meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a detonációk bankoknál, egy bevásárlóközpontnál és a kormánypárt helyi irodájánál történtek. A belvárosban két autót felgyújtottak.

Görögországban azután kezdődtek zavargások, hogy egy rendőr egy héttel ezelőtt lelőtt egy 15 éves fiatalt, aki társaival együtt megtámadott egy rendőrautót.

Csütörtökön Athénban több ezer diák tüntetett békésen, de mintegy 400 fiatal kivált a tömegből és kövekkel dobálta meg a parlament épületét védő rendőröket. Később eltorlaszoltak négy útkereszteződést Athén belvárosában, mások pedig egy időre megszálltak egy kisebb rádióállomást, és a rendőri erőszak ellen tiltakozó nyilatkozatokat olvastak be.

A Görögország északi részén fekvő Szaloniki központjában szintén több száz egyetemi hallgató és középiskolás gyűlt össze; a megmozduláson szélsőbaloldali csoportok tagjai is részt vettek, de incidens nem történt.

Közben a görög kormány illetékese bejelentette: rendőrségi reformot készítenek elő; egyebek mellett szigorúan szabályoznák a rendőrök fegyverviselését, és legalább évente egyszer pszichológiai vizsgálatnak vetnék alá a fegyveres testület tagjait.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Magyar Péter egy reggeli sajtótájékoztatón azt állította, hogy az előző kormány 2024-ben egy, a Vitnyéd melletti Csermajorban létrehozandó migránstábor tervén dolgozott, miközben nyilvánosan ennek ellenkezőjét kommunikálta. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a szakképzési centrumokban megszűnhet a kancellári rendszer, és egyszemélyi vezetés válthatja fel a jelenlegi modellt. Pósfai Gábor belügyminiszter új vezetőket nevezett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére. Eközben a Fidesz 32. kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban összegezte a választási vereség okait, a párt pedig tovább értékeli a történteket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×