Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Egy fillért sem kap az autógyár, ha külföldön termel

Egy vasat sem kapnak azok az autógyártók, akik más országba viszik a termelésüket - mondta a francia Le Parisien napilap értesülése szerint Nicolas Sarkozy néhány kormánypárti képviselőnek, akiket szerdán fogadott az elnöki palotában.

Az államfő különösen a Peugeot - Citroën cégcsoportra dühös, melyet név szerint is megemlített, és amelyről azt mondta: "tőlük érkezik a legtöbb előnyugdíjazási kérelem, miközben sorra telepítik külföldre az üzemeiket". Majd hozzátette: "ez megengedhetetlen, valójában gépkocsi importáló országgá váltunk".

Nicolas Sarkozy nem egészen egy hete, a kormány 26 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagjának meghirdetésekor figyelmeztetett először: az állam mindenre kész, hogy az aktív lakosság 10 százalékát foglalkoztató autóipart megmentse, de a segítségnek feltételei lesznek. Az egyik legfontosabb kikötés pedig az volt, hogy a gyártók abbahagyják termelésük külföldre telepítését.

Az elnöki beszédre azonban semmilyen érdemi reakció nem érkezett a gépkocsigyártó cégektől, sőt, két nappal annak elhangzása után a Peugeot - Citroën vezetése bejelentette: december 12-én újabb kényszerpihenőt rendelnek el, ezúttal a Peugeot 206-ost és 208-ast, valamint a Citroën C4-eseket gyártó kelet-franciaországi Mulhouse-ban működő üzemben, és a termelést csak három hét múlva, január 6-ától kezdik meg újra.

Csodálkoznak

A Peugeot - Citroënnél csodálkoznak az elnöki kirohanáson, a cég egyik szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: nem érzik érintve magukat, hiszen a társaság valójában gépkocsikat exportál Franciaországból. Laurent Cicolella hozzátette: "igaz ugyan, hogy bizonyos gépkocsitípusokat, például a Peugeot Partnert vagy a Citroën Berlingót a Szlovákiában, illetve Csehországban működő gyárainkból hozzuk a francia piacra, de az össztermelésünk fele Franciaországban zajlik, miközben az előállított autók mindössze 20-21 százalékát értékesítjük a hazai piacon".

"A külföldi üzemeink általában az adott ország vagy régió piacára gyártanak" - mondta a szóvivő, aki szerint ezen az elven fog működni az Oroszországban most épülő üzemük is.

Elemzők szerint Nicolas Sarkozy kirohanása valójában az államfő aggodalmait tükrözi, az elnöki hivatalban ugyanis a társadalmi feszültségek felerősödésétől tartanak, igaz, annak tetőzését nem jövőre, hanem a válság feltételezett végére, 2010-2011-re teszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Újra itt az IPO-láz – De mi jön utána?

Újra itt az IPO-láz – De mi jön utána?

A SpaceX pénteki tőzsdei bevezetésével megvalósul a tőzsdetörténelem legnagyobb IPO-ja. Az idei évre tervezett tőzsdei bevezetések listája alapján ez egy rekordméretű kibocsátási hullám kezdetét jelentheti. Az alábbiakban Alberti Bálint, a Concorde junior elemzője arra keresi a választ, hogy a tőzsdetörténet tapasztalatai alapján milyen piaci környezetet vetít előre egy ilyen kibocsátási dömping.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×