Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
324.66
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Válságos időkben az államnak kell példát mutatnia"

A válságra adott válaszunk a még több befektetés - jelentette ki Nicolas Sarkozy csütörtökön, amikor ismertette a francia kormánynak a gazdaság élénkítésére kidolgozott tervét. Az észak-franciaországi Douai városban megtartott egy órás elnöki beszédből kiderült: az állam összesen 26 milliárd eurót mozgósít a válság leküzdésére.

"A válságos időben mindenki az államra vár, ezért az államnak elől kell járnia a jó példával" - fogalmazott néhányszáz fős hallgatósága előtt Nicolas Sarkozy. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy az állam gyorsított eljárásban fizeti ki azt a mintegy 11 milliárd eurót, amellyel különböző magáncégeknek tartozik, és amelyek átutalása - ahogy az államfő fogalmazott - hanyagság vagy rossz beidegződés miatt évek óta késedelmesen történik meg.

További állami gesztus, hogy a kincstár gyorsított módon téríti vissza az adó- és járulék túlfizetéseket, valamint a befizetett áfát, a kettő együtt - a kormány számításai szerint - 7 milliárd eurót tesz ki. Mindezek mellett az állam felgyorsítja, illetve előrehozza a tervezett infrastrukturális beruházásait, amire 10,5 milliárd eurót szánnak.

Felújítják, illetve hőszigeteléssel látják el egyebek mellett az állami hivatalok, az egyetemek, a hadsereg és a rendőrség épületeit. Felgyorsítják a Párizst Torinóval összekötő nagysebességű vasútvonal építését, és a tervek szerint 2010 és 2014 között egyszerre négy TGV vonal épül majd Franciaországban.

Az állami cégeket, az elektromos- és a gázműveket, a postát, a helyi tömegközlekedési vállalatokat, valamint a vasutat is modernizációs, illetve környezetvédelmi célú beruházásokra fogják ösztönözni, amire újabb 4 milliárd eurót fordítanak.

Nicolas Sarkozy bejelentette, hogy a következő két évben az állam 100 ezer lakást fog megvásárolni vagy építtetni, ezzel párhuzamosan pedig megduplázzák azt az alapot, amelyből az alacsony jövedelműek által igényelhető kamatmentes lakáshiteleket finanszírozzák.

Megmentik az autóipart

Az aktív lakosság 10 százalékát foglalkoztató autóiparra vonatkozó intézkedések kiemelt fejeztet kaptak az államfői beszédben. Nicolas Sarkozy bejelentette, hogy 1000 eurós (mintegy 261 ezer forintos) prémiumot kap minden olyan vállalkozó, aki kisméretű haszongépjárművét új, környezetkímélő autóra cseréli. Az államfő hozzátette: mivel Franciaországban a gépkocsik háromnegyedét hitelre vásárolják, a kormány egymilliárd eurós garanciakeretet nyit az új gépkocsi-hitelekhez.

Nicolas Sarkozy azt mondta: az állam mindenre kész, hogy az autóipart megmentse, így a kormány várhatóan beszáll az elektromos járművekkel kapcsolatos kutatások finanszírozásába. "Mindennek azonban feltételei vannak" - tette hozzá, és hatalmas tapsot aratott, amikor kilátásba helyezte: nem számíthatnak segítségre azok a cégek, amelyek továbbra is külföldre viszik termelésüket.

Globalizáció kontra hazafiasság

"Híve vagyok a globalizációnak és a szabad kereskedelemnek, de közpénzen nem támogathatjuk az ország elipartalanítását" - mondta a köztársasági elnök. Nicolas Sarkozy azt is bejelentette, hogy a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások jelentős járulékkedvezményt kapnak az új alkalmazottak után, amitől a folyamatosan emelkedő munkanélküliség megtorpanását várják. A minimálbéren foglalkoztatottak után például - ez jelenleg mintegy 1030 euró, közel 270 ezer forint - a munkaadónak semmilyen járulékot sem kell fizetnie.

A mintegy 26 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag 15,5 milliárd eurós plusz kiadással jár az állam számára, ami azt jelenti, hogy a költségvetési deficit jövőre, 4 százalékra emelkedik a tervezett 3,1 százalék helyett.

A csütörtökön ismertetett csomag végrehajtásának ellenőrzésére külön kormánymegbízott fog felügyelni, és beszéde végén az államfő jelezte: tudatában vannak annak, hogy ez nem egy átmeneti válság, ezért a kormány további tervek kidolgozására készül. Az Európai Uniónál el akarják érni például, hogy Franciaország célzott módon hajthasson végre áfa-csökkentést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×