Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
308.26
bux:
133595.54
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Hamarosan helyreáll a rend a bangkoki nemzetközi reptéren

Távoztak a kormányellenes tüntetők szerdán a nyolc nappal korábban elfoglalt bangkoki nemzetközi repülőtérről - jelentették külföldi hírügynökségek a helyszínről.

A tüntetők - korábbi bejelentésüknek megfelelően - közép-európai idő szerint reggel négy órakor láttak hozzá az épület kiürítéséhez és "őrhelyeik" felszámolásához.

A Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) ellenzéki pártszövetség kedden határozott úgy, hogy szerdán beszüntet minden kormányellenes tiltakozó megmozdulást. Azért vetettek véget a tüntetésnek, mert a thaiföldi alkotmánybíróság kedden elrendelte a hat kormánypártból háromnak a feloszlatását a tavalyi választásokon elkövetett csalások miatt, egyúttal öt évre eltiltotta a politikától Szomcsai Vongszavat kormányfőt.

Várhatóan két napon belül helyreáll a forgalom a Szuvarnabhumi repülőtéren - közölte szerdán a légikikötő igazgatója. "Erősen bízom benne, hogy minden rendben lesz, és két napon belül visszaállunk a rendes kerékvágásba" - fogalmazott.

Az első beérkező járat Phuket szigetéről érkezett és 350 utast szállított. A Thai Airways szerint még a szerdai nap folyamán gépen indulnak Sydneybe, Újdelhibe, Tokióba, Koppenhágába, Szöulba és Chicagóba a Szuvarnabhumi légikikötőből.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×