Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.97
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A karácsonytól remél átmeneti fellendülést a légitársaság

A pénzügyi válság rányomja bélyegét az idegenforgalomra, és ezt megsínyli a világ egyik legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa is, amely részben az árak emelésével, részben a járatok ritkításával, illetve a géppark egy részének pihentetésével igyekszik átvészeli ezt az időszakot.

A hosszú távú járatokra beszerzett Airbus A300-600-as típusú gépek közül négy már téli álmát alussza - jelentette be a Lufthansa szóvivője, és egyben megerősítette, hogy a német légitársaságra is súlyos csapást mér az ősszel kirobbant pénzügyi válság.

A főleg európai célpontokra közlekedő kisebb Airbusok, az A340-300-as típusú repülők közül is legalább hármat átmenetileg pihentetni fognak.

A szóvivő azonban reményét fejezte ki, hogy jövő nyárra ismét lendületbe jön az idegenforgalom, és a Lufthansa valamennyi gépére szükség lesz. Az alkalmazottak elbocsátásáról, illetve kényszerszabadságra küldéséről eddig nem esett szó, annál is kevésbé, mert a légitársaság a karácsonyi időszakban legalább átmeneti fellendülésben bízik.

A légitársaság a nyáron közel 7,5 százalékos béremelésben állapodott meg a munkavállalók képviselőivel, ami tovább növelte a cég kiadásait, ezért az ősz óta a Lufthansa csaknem öt százalékkal drágította a jegyeket és ez az intézkedés távolról sem járult a menetjegyek iránti kereslet élénküléséhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×