Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"India hónapok óta tudta, hogy merénylet készül"

Az amerikai és az indiai titkosszolgálat már szeptemberben tudott a készülő mumbai merényletekről, de utóbbi a fenyegetést nem vette elég komolyan - állítja Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. A merénylet, amelyben pakisztániak is részt vettek, az 1947-48-as pakisztáni háború évfordulójára esett.

Az amerikai titkosszolgálat szeptember harmadik hetében hivatalosan jelezte Indiának, hogy merénylet készül Mumbai területén, annak két szállodájában, ám a hír Újdelhiből csupán egy héttel később jutott el az ország pénzügyi központjaként számon tartott városba - mondta az InfoRádió által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő. Nógrádi György hozzátette: az információt Mumbaiban mindössze két hétig vették komolyan, azután visszavonták az őröket az Oberoi és a Tádzs Mahal szállodák elől.

Az elfogott merénylőket már kihallgatta a rendőrség, vallomásaikból pedig kiderült, hogy csoportjuk kasmíri szeparatistákból, pakisztániakból és indiaiakból állt. A szakértő szerint ez azt jelenti, hogy a támadók minden támogatást megkaptak a pakisztáni katonai hírszerzéstől, az ISI-től, ugyanakkor nem valószínű, hogy a mai, rendkívül gyenge pakisztáni kormány áll a merénylet mögött.

Indiában megjelentek azok a belpolitikai erők, amelyek követelik a fellépést Pakisztánnal szemben, holott nyilvánvaló, hogy ez - mivel két atomhatalomról van szó - rendkívül kockázatos - magyarázta Nógrádi György. Az indiai vezetés azonnal csapatokat vezényelt a kasmíri határra, ennek azonban csupán szimbolikus jelentése van. "A két fél között nem lesz háború, de bármi bekövetkezhet" - fogalmazott a szakértő.

A támadók profi módon hajtották végre a merényleteket, először is megölték a helyi titkosszolgálat főnökét és annak teljes csapatát a biztonságiakkal együtt, és tíz helyszínen úgy csaptak le, hogy azt napokkal előtte begyakorolták. Ez az indiai titkosszolgálat csődje: kiderült ugyanis, hogy a szervezet megpróbálta beépíteni embereit a lázadó csoportokba, de az akció nem járt sikerrel. A téglákat lefülelték és agyonlőtték, az adott sejteket pedig feloszlatták - mondta Nógrádi György.

A szakértő hozzáfűzte: Indiának nem katonai, hanem titkosszolgálati segítségre van szüksége, amit kért és kapott is Izraeltől és az Egyesült Államoktól. Bonyolítja a helyzetet, hogy a világ államai India mögé sorakoztak fel, Pakisztán pedig elszigetelődött - jegyezte meg.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×