Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Még ma is küzd a burzsoázia ellen az egykori terrorista

A francia l'Express hetilapnak adott interjúja miatt várhatóan visszaküldik a börtönbe azt a szélsőbaloldali francia terroristát, akit közel egy éve helyeztek feltételesen szabadlábra 18 évnyi börtönbüntetés után, és akinek szavaiból kiderül: valójában nem bánta meg, hogy a nyolcvanas években a kapitalizmus elleni harc címen több ember ellen is halálos merényletet követett el.

Jean-Marc Rouillan az Action directe - Közvetlen akció - nevű forradalmi kommunista csoporthoz tartozott, amely 1979-ben bejelentette, hogy fegyveres harccal akarja megdönteni a kapitalizmust és az imperializmust, és háborút hirdetett az akkori francia állam ellen.

A hatóságok a férfit 1980-ban elfogták és bebörtönözték, ám egy év múlva a szocialisták megnyerték a választásokat, és a François Mitterrand és kormánya által meghozott amnesztiatörvénynek köszönhetően kiszabadult.

A vérfürdő ezután következett: az Action directe öt év alatt tíz "burzsoát" gyilkolt meg, utolsó áldozatuk az amúgy állami tulajdonú Renault autógyár vezérigazgatója volt, aki ellen egy szimbolikus napon, 1986. november 17-én követtek el halálos merényletet.

A terrorista férfit három másik társával együtt 1987-ben fogták el és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, melyből 18 évet mindenképpen le kellett töltenie. Ez a 18 év telt le tavaly decemberben, és a bíróság feltételesen és részlegesen szabadlábra helyezte. Az intézkedésnek a társadalomba való végleges visszatérését kellett előkészítenie.

A tilalom ellenére nyilatkozott

A bíróság kikötötte, hogy nem nyilatkozhat a sajtónak a múltjáról és politikai nézeteiről. Jean-Marc Rouillan így nap közben egy marseille-i nyomdában dolgozott, éjszakára pedig bevonult a börtönbe, a híradásokban pedig mindössze egyszer jelent meg a neve, annak kapcsán, hogy megkereste őt a Francia Forradalmi Kommunista Párt vezetője, és kiderült, hogy belépni készül a nevét időközben Új Antikapitalista Pártra változtató szervezetbe.

A volt terrorista ügye szerdán vett döntő fordulatot. A l'Express-nek adott háromoldalas interjúból ugyanis közvetett módon kiderül: a férfi nem bánta meg tetteit, szerinte továbbra is "forradalmi helyzet van", ma is úgy gondolja, hogy küzdeni kell "a tőke, az imperializmus és a burzsoázia ellen", és "meggyőződése, hogy e forradalmi folyamat bizonyos pillanatában szükségszerű a fegyveres harc".

Két órával az interjú megjelenése után a párizsi ügyészség jelezte: kéri a bíróságtól, hogy az egykori terroristát küldjék vissza a börtönbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×