Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Adóemeléssel a pluszkilók ellen

Szendvics-adó bevezetését tervezik Franciaországban. Ezzel akarják elejét venni a franciák további elhízásának, illetve finanszírozni az abból fakadóbetegségek gyógyítását.

A cukros és zsíros élelmiszerek megadóztatásával akarja meggátolni a franciák további elhízását egy parlamenti eseti bizottság. A testület féléves munkával megállapította: a tömeges elhízásért leginkább a nassolásra, csipegetésre használt élelmiszerek, a csipszek, sós snackek, pizzák, szendvicsek, valamint a szénsavas üdítők okolhatók.

Ezért a kedden bemutatásra kerülő jelentésben egyebek mellett azt javasolják a kormánynak, hogy e termékek áfáját a jelenlegi 5,5 százalékról emelje 19,6 százalékra. Elképzelésük szerint az így befolyt plusz pénz egy részét az egészségbiztosító kapná.

A nemzeti egészségügyi intézet felmérése szerint a 64 millió lakosú Franciaországban 13 millióan túlsúlyosak, 4 millióan pedig kifejezetten kövérek. A jelenség súlyosságát mutatja az intézet szerint az is, hogy a 3 és 6 év közötti gyermekek 15 százaléka túlsúlyos.

Mindez a társadalom számára plusz kiadással jár: egy pénzügyminisztériumi jelentés szerint jelenleg az egészségbiztosítási alap költségvetésének 7-8 százalékát fordítják az elhízással kapcsolatos betegségek kezelésére. A dokumentum szerint, ha semmilyen intézkedés nem születik a jelenség visszafogására, úgy 2020-ra a franciák 30 százaléka lesz túlsúlyos, az ezzel járó egészségügyi kiadások pedig megduplázódhatnak.

A parlamenti bizottság a folyamat megfordítása érdekében 25 pontból álló, a köznyelv által máris "szendvicsadónak" nevezett intézkedés-tervet javasol a kormánynak.

Élelmiszerjegy a rászorulóknak

A már említett áfaemelés mellett köteleznék a háziorvosokat, hogy folyamatosan kövessék a gyermekek súlyának alakulását, élelmiszerjegyet adnának a legrászorultabbaknak, mellyel nyers zöldséget és gyümölcsöt vásárolhatnának, a hipermarketeket pedig táplálkozási szakember foglalkoztatására köteleznék.

Ez utóbbinak az lenne a feladata, hogy a helyszínen konkrét tanácsokkal lássa el a vevőket.

A képviselők mindezzel egy időben követelik az úgynevezett transz-zsírsavak betiltását is, melyek a hidrogénezés során keletkeznek, és amelyek a bizottság szerint a leginkább felelősek a kövérség kialakulásában.

A gyártók máris bírálnak

Az elképzelést a gyártók részéről máris erős kritika fogadta, az élelmiszergyártók országos egyesületének elnöke például azt mondta: egy ilyen intézkedéssel emelkednének az élelmiszerárak, ami a legrosszabbkor jönne az amúgy is vásárlóerejük gyengülésével szembenézni kénytelen franciáknak.

Az ügyben megszólaló táplálkozási szakértők azt mondják: nem biztos, hogy a bizottság által felsorolt élelmiszerektől híznak el az emberek, a pénzügyminiszter pedig egyelőre kategorikusan elzárkózik az adóemelés gondolatától.

A bizottságot elnöklő Valérie Boyer kormánypárti képviselőnő azonban "nagy nemzeti ügynek" nevezi az elhízás elleni harcot, és a jelentésről elsőként beszámoló Le Parisien napilapnak nyilatkozva úgy vélte: nem normális, hogy az elhízást okozó csokoládé rudak, illetve az egészséget biztosító zöldség és a gyümölcs adójának mértéke azonos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×