Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.15
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Az elrabolt turistákért 15 millió dollárt követelnek?

Változatlanul ismeretlen a Dél-Egyiptomban túszul ejtett öt német, öt olasz és egy román turista sorsa. A New Yorkban tárgyaló egyiptomi külügyminiszter ugyan hétfőn bejelentette a foglyok szabadulását, de a hír alaptalannak bizonyult, a Berlinben alakult válságstáb megfeszített erővel dolgozik a túszok elengedésének elősegítésén.

A német külügyminisztérium sem cáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó azt a hírt, amely szerint az emberrablók 15 millió dollárt követelnek túszaik szabadon bocsátásáért.

A 11 tagú turistacsoport és 8 kísérője pénteken esett emberrablók fogságába, amikor az Angol beteg című világsikert aratott filmből ismert úszók barlangját akarták megközelíti Dél-Egyiptomban.

Hírügynökségek értesülései szerint autójukat négy álarcos bandita fegyverrel megállásra kényszerítette, majd az öt német, öt olasz és egy román turistát ismeretlen helyre magával hurcolták.

Úgy tudni, hogy az emberrablók foglyaikkal Szudánba mentek. Az egyiptomi hatóságok beduinokat vádolnak azzal, hogy több merényletet is elkövettek külföldi látogatók ellen, így 1997-ben 59 turistát öltek meg a Nílus menti Luxorban.

Akkor is több német, valamint svájci, japán és brit áldozata volt a rajtaütésnek. A német tévé kairói tudósítója szerint évente legalább egymillió német turista utazik Egyiptomba, annak ellenére, hogy az országban uralkodó biztonsági helyzetet illetően a berlini külügyminisztériumnak komoly fenntartásai vannak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×