Infostart.hu
eur:
355.79
usd:
308.09
bux:
131475.65
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Obama: Attól még disznó egy disznó, hogy kirúzsozzák

Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje egy keddi kampányrendezvényen kijelentette: a kirúzsozott disznó is csak egy disznó.

Szavait a felháborodott republikánusok szerint nem lehet másként érteni, mint alelnökjelöltjükre, Sarah Palinra, illetve annak elhíresült rúzsos hasonlatára tett utalást. Robert Gibbs, Obama főtanácsadója sietett közölni, hogy a demokrata szenátor nem Palinra gondolt.

Barack Obama egy nagygyűlésen arról igyekezett meggyőzni hallgatóságát, hogy a John McCain republikánus elnökjelölt által ígért változás üres lózung. "Ez nem változás (...) tudják, kirúzsozhatnak egy disznót, az csak disznó marad. Egy régi halat be lehet csavarni egy darab papírba, és azt mondani rá, hogy ez a változás, ám annak nyolc év után úgy is bűze lesz" - mondta a politikus.

A "rúzsos disznó" megjegyzést a tömeg tapsviharral fogadta: a legtöbb jelenlévő bizonyosan Sarah Palinra gondolt. Az alaszkai kormányzónő nagy sikerű bemutatkozó beszédében a párt múlt heti konvencióján ugyanis megjegyezte, hogy kemény küzdelemre számít, önmagát pedig tréfásan olyan "jéghoki anyuként" jellemezte, akit csak a rúzs különböztet meg egy pitbulltól.

A rúzs az utóbbi napok amerikai közbeszédében visszatérő téma lett, egyes politikai megfigyelők úgy fogalmaznak, hogy az amerikai elnökválasztás konvenciók előtti időszakát a rúzs - közvetve Sarah Palin színre lépése - különbözteti meg az új korszaktól.

Obama szokatlan hasonlata a republikánus jelöltekkel szembeni személyes támadások erősödését jelzi. Azóta egy másik demokrata politikus is: Russ Carnahan kongresszusi képviselő egy rendezvényen Joe Biden alelnökjelöltet bemutatva megkérdőjelezte Palin eddigi eredményeit, amelyeket szerinte "még egy halom rúzzsal sem lehet feljavítani".

Címlapról ajánljuk
Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek

Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta: csak korrupcióellenes intézkedések és az egyetemi autonómia visszaadása van benne – nem volt szó se migrációról, se Ukrajnáról, se genderről és más ideológiai kérdésekről, az EU nem támasztott semmilyen más feltételt a 6000 milliárd forintnyi EU-pénzhez. Itt vannak a részletek, hogy mi is van a törvénycsomagban.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Beütött Nagy Márton utolsó extraprofitadó-intézkedése: veszteséges lett a bankok kétharmada

Beütött Nagy Márton utolsó extraprofitadó-intézkedése: veszteséges lett a bankok kétharmada

Utoljára a Covid-járvány elején, 2020-ban kezdte ilyen rosszul az évet a magyar bankszektor a jövedelmezőség szempontjából. Annak idején az óvatossági tartalékok, most a különadók ütötték meg profitot, miután a szektorszintű extraprofitadó-terhet tavaly novemberben a duplájára emelte Nagy Márton. Az első negyedévben elért 146 milliárd forintos nem konszolidált nyereség még így is hízelgő annak fényében, hogy jellemzően az egész éves bankadót és extraprofitadót év elején számolják el a bankok, jelen esetben összesen 540 milliárd forint értékben. A bevételtermelés gerincét jelentő kamateredmény is érdemben nőtt, elsősorban a támogatott hitelprogramoknak köszönhetően, miközben a hitelportfólió minősége még tovább javult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×