Infostart.hu
eur:
355.53
usd:
307.68
bux:
132162.06
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

A kormányfő "választási katasztrófa" felé tart, az ellenzék készen áll

A brit Konzervatív Párt készen áll az előrehozott választásokra, ha a kormányzó Munkáspárt úgy dönt, hogy megszabadul Gordon Brown miniszterelnöktől - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezére. Közben Tony Blair volt kormányfő is azt mondta: utódjának meg kellene fontolnia, hogy távozzon, ha nem akar megsemmisítő vereséget szenvedni.

David Cameron, a toryk miniszterelnök-jelöltje a The Sunday Telegraphnak azt mondta: ha a Munkáspárt valóban megválik Browntól, lehetetlen lesz számára a választások további elodázása. Hozzátette: "meglehetősen felháborító" lenne, ha a Labour egymás után két meg nem választott kormányfőt "ültetne a nyakunkba".

A konzervatív vezető ezzel arra utalt, hogy Brown választások nélkül vette át a kormányzást elődjétől, az akkor már igen népszerűtlen Tony Blairtől, aki a saját pártja által rá gyakorolt nyomásnak engedve, mandátuma felénél tavaly júniusban lemondott.

Brown tervezte ugyan, hogy miniszterelnöki pozíciójának megerősítése érdekében tavaly őszre előrehozott választásokat ír ki, azonban igen rövid idő alatt olyan drámai átrendeződés zajlott le a pártok népszerűségi mutatóiban, hogy a kormányfő végül elállt e tervétől.

Az addig biztosan vezető, 1997 óta hatalmon lévő Munkáspárt támogatottsági előnye elpárolgott, miután a konzervatívok tavaly őszi éves kongresszusukon vonzó politikai és gazdasági programot hirdettek. Ennek egyik fő eleme a Nagy-Britanniában rendkívül népszerűtlen örökösödési adó olyan átalakítása, hogy e kötelezettség hatálya alól gyakorlatilag minden átlagos brit lakóingatlan kikerülne.

Az egyre súlyosbodó gazdasági bajok nyomán ezután a Munkáspárt támogatottsága meredeken süllyedt tovább - a brit baloldal vezető ereje az utóbbi hónapokban több nagy jelentőségű helyhatósági és időközi parlamenti választáson súlyos vereséget szenvedett, és elvesztette a londoni polgármesteri posztot is -, a toryk pedig most már évtizedek óta nem mért, húsz pont körüli előnnyel vezetnek minden közvélemény-kutatás szerint.

Ebben a helyzetben mind nagyobb nyomás nehezedik Brownra mielőbbi távozása érdekében. A Labour blairista szárnyának egyik prominense, Charles Clarke volt belügyminiszter jelentette ki nyilvánosan, hogy Gordon Brown "választási katasztrófába vezeti" a pártot, és már Tony Blair volt kormányfő is azt mondta: utódjának meg kellene fontolnia, hogy távozzon, ha nem akar megsemmisítő vereséget szenvedni.

David Cameron, a toryk vezére a The Sunday Telegraphnak adott interjúban kijelentette: a Konzervatív Párt választási előkészítő bizottsága már többször is ülésezett, és a párt készen áll arra az estre, ha Brownt a következő hetekben eltávolítják.

A politikus szerint a konzervatívok "nagyon komolyan elkötelezettek" az adócsökkentés mellett. Cameron hozzátette ugyanakkor: olyasmit nem akar ígérni, amit nem tud teljesíteni, legyen bármennyire vonzó is egy ilyen ígéret.

Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután kedd este 110 oldalas korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben is benyújtotta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. A terv olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan kulcsfontosságú ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a kis- és középvállalkozások. Az EU most értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

A világ legerősebb országa is belebukhat, de egy nyertese már biztos van az év legjobban várt eseményének

Magyar idő szerint csütörtök este kilenckor Mexikóvárosban útjára indul a labda és elkezdődik a 2026-os labdarúgó világbajnokság. A legtöbb mérkőzést az Egyesült Államokban rendezik, így természetesen a Trump adminisztráció máris kikiáltotta „az emberiség egyik legnagyobb eseményének” a tornát. De ki nyerhet ezzel gazdaságilag? Nagyon úgy néz ki, hogy a rendező országoknak ismét csak a költségek maradnak, az aranyérmesen túl viszont egy győztes már most van: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mely zsebre teszi a haszon nagy részét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×