Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Nem lehet kizárni merényletek elkövetését Németországban

Berlinben a bűnügyi hivatal vezetője bejelentette, hogy Németország is a terroristák érdeklődésének középpontjában áll, ezért nem lehet kizárni merényletek elkövetését - következtet erre a bűnügyi hivatal a terroristák közleményeiből. Nemrég a belügyminiszter is óvott esetleges terrortámadásoktól.

A szövetségi bűnügyi hivatal elnöke úgy vélte, hogy Németországból legalább ötvenen készültek fel merényletek végrehajtására különböző afganisztáni és pakisztáni kiképzőtáborban.

A berlini Tagesspiegel cimű lap hétfői számában megjelent interjúban Jötrg Ziercke utalt arra is, hogy a terrorkiképzésben részesültek közül eddig alig tízen tértek vissza Németországba. Hozzáfűzte azt is, hogy jelenleg több mint kétszáz szélsőséges iszlám vallású gyanúsított ügyében folyik nyomozás.

Jörg Ziercke kiváltképpen a Saar-vidékről származó és iszlám hitre áttért Eric Bé esetére hívta fel a figyelmet, őt ugyanis mindenre elszántnak tartja a bűnügyi hivatal, és feltételezi róla, hogy még nem tért vissza a kiképzőtáborból. Eric Bé nemrég videoüzenetben merényletekkel fenyegette meg Németországot.

A német rendőrség tavaly ősszel elfogott három, pakisztáni kiképzőtábort megjárt férfit, akik bevallották, hogy gépkocsiba rejtett bombákkal támadásokat akartak végrehajtani repülőterek, valamint katonai és polgári célpontok ellen.

Jörg Ziercke a lapban kifejtette azt is, hogy egyre nagyobb veszély fenyegeti az Afganisztánba vezényelt német alakulatokat is. A közelmúltban több merényletet hajtottak végre az ország viszonylag békés északi térségében állomásozó német egységek ellen, és ezek során több német katona is életét vesztette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×