Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Brutálisan vertek halálra két kínai diákot

Vérbefagyva találtak rá két kínai diákra newcastle-i lakásukban. Az áldozatoknak szétverték a fejét. Newcastle-ben sok kínai diák van, és attól tartanak, a gyilkosságnak rasszista indítékai lehetnek.

Egy kínai párt találtak véráztatta ágyban fekve két külön szobában egy newcastle-i földszinti lakásban. A rendőrség szerint "jelentős fejsérüléseik" vannak, de arra még nem jöttek rá, milyen eszközzel okozhatták azokat.

A rendőrség további járőröket küldött a környékre, és arra kérték a hivatalnokokat, hogy beszéljenek a közösségek vezetőivel, akik attól tartanak, a gyilkosságnak rasszista indítékai vannak. Isaopeng Vu , a Kínai Diákok és Ösztöndíjasok Szövetségének tagja elmondta, fél az utcán, és már volt, hogy helyi fiatalok rátámadtak.

Hozzátette: nem tudja, érdemes-e maradniuk a városban. Szavai szerint ugyanakkor sosem voltak problémáik másokkal, ezért szeretné tudni, miért történt, ami történt. Néha nekik támadnak helyi kisgyerekek - emelte ki.

A hatóságok most egyéb indítékok után is nyomoznak. Lehet, hogy a párt ki akarták rabolni, vagy valaki olyan támadt rájuk, aki ismerte őket.

A két áldozatot még nem sikerült azonosítani, ehhez keresik a rokonokat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Az orosz–ukrán háború nemcsak a frontvonalakon, hanem Ukrajna energiarendszerében is pusztító károkat okozott. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor túlmutatnak a háború keretein: az ukrán energiaszektor kihívásai fontos tanulságokkal szolgálnak minden ország számára, amely fel kíván készülni a háborúkhoz hasonló következményekkel járó egyéb válsághelyzetekre, például kibertámadásokra vagy szélsőséges időjárási eseményekre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×