Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Megölte gyermekeit és fölakasztotta magát egy házaspár

Megölte három gyermekét és öngyilkosságot követett el egy indiai házaspár kedden, miután kiderült, hogy HIV-fertőzöttek - jelentette a mumbai rendőrség.

Megmérgezte gyermekeit, majd nejlonkötéllel fölakasztotta magát egy indiai házaspár. Két fiuk tíz, illetve nyolc, lányuk pedig ötéves volt. A lány túlélte a mérgezést, de utána párnával megfojtották a rendőrség szerint.

A holttestekre a férj testvére talált rá, miután munka után, késő este meg akarta látogatni testvérét. A 39 éves Babu Ishwar Thevar és a 33 éves Amori nem hagyott búcsúlevelet.

Anyagi okok nem játszhattak szerepet a házaspár tettében, mivel a férj a filmiparban dolgozott, és jól keresett. A szomszédoknak és a rokonoknak nem mondták el, hogy fertőzöttek. A férj testvére volt az egyetlen, aki tudott erről.

Az indiai kormány számos megelőző és felvilágosító programja ellenére India a világ egyik leginkább HIV-vel fertőzött országa, a betegeket szinte kiközösíti a társadalom. Maharashtra tartományában, amelynek fővárosa Mumbai, az egyik legmagasabb a fertőzöttek aránya az országban.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×