Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
331.95
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Elfogták az isztambuli merénylet elkövetőit

Szélsőséges kurd szakadárok követték el a múlt heti isztambuli, 17 halálos áldozatot szedő robbantásos merényletet - közölte a török belügyminiszter.

Besir Atalay elmondta, hogy a merényletben közvetlenül vagy közvetve részt vevő szélsőségesek már rács mögött van.

"Elfogtuk azokat, akik segédkeztek, akik menedéket adtak és azokat, akik részt vettek benne" - tette hozzá.

Közölte, hogy 10 gyanúsítottat hallgattak ki és a törvényben előírt négynapos határidő letelte előtt átadták őket az igazságügyi hatóságoknak.

Múlt vasárnap tíz perces különbséggel két pokolgép robbant egymástól 50 méterre a Boszporusz menti nagyvárosnak az európai oldalán lévő Güngören lakónegyedében. A merényletben 17 ember vesztette életét, 154 ember megsebesült.

"Megítélésünk szerint ez az embertelen cselekedet a vérszomjas szakadár terrorszervezet műve volt - jelentette ki a belügyminiszter, a török hatóságok által gyakran használt megjelöléssel utalva a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) anélkül, hogy a szervezet nevét kiejtette volna.

A török kormány már korábban is a PKK-t gyanúsította a terrorcselekmény elkövetésével. A PKK cáfolta, hogy bármi köze lenne hozzá. A kettős robbantást elkövetőjeként semmilyen szervezet sem jelentkezett eddig.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×