Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Siemens két évre elbocsátási moratóriumot vállalt Németországban

Az egyre súlyosabb tekintélyveszteséggel küzdö Siemens konszern bejelentette, hogy a munkaadók és az alkalmazottak közötti megállapodás értelmében az elkövetkező két év során egyetlen németországi telephely gyártási folyamatait sem fogják Kelet-Európába áthelyezni. Így felmondásokkal sem kell számolni.

A szakszervezetek és a Siemens vezetői között Frankfurtban született megegyezés 2010-ig védelmet biztosít a konszern németországi alkal- mazottai számára, de nem jelenti azt, hogy az egyre nagyobb takarékosságra kényszerülő vállalat letett a munkahelyek leépítéséről.

A konszern vezetői megismételték, hogy az elkövetkező két esztendő alatt a kiadásokat több, mint 1 milliárd euróval akarják lefaragni, ezért világszerte 16750 állást fognak megszűntetni.

Ennek egyharmada Németországra esik, azonban a megállapodás értelmében senkit sem fognak az utcára tenni, hanem korai nyugdíjjal és az önkéntes kiválást elősegítő nagyvonalú feltételekkel próbálják a cég áramvonalasítását megvalósítani.

A bejelentést megelőzöen vált ismertté az a hír, hogy a vállalat vezetősége fontolóra vette kártérítési eljárás megindítását a Siemens 10 korábbi vezetője ellen. A müncheni Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a Siemens két előző elnöke, Heinrich von Pierrer és hivatali utódja, Klaus Kleinfeld is számíthat kártérítési követelésre.

A Siemens müncheni központjában csak annyit erősítettek meg a Süddeutsche Zeitung jelentésével kapcsolatban, hogy szóba került jóvátételi igények előterjesztése a cég egykori vezetőivel szemben, mert őket hibáztatják a csúszópénzekkel kapcsolatos botrányból eredő óriási anyagi veszteségekért.

A világ egyik legnagyobb elektrotechnikai cégét a botrányos törvénytelenségek miatt közel másfélmilliárd euró veszteség érte. Még nem tudni, hogy a konszern mekkora összegre akarja perelni a volt vezetőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×