Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Fico nevetségesnek tartja a magyar érveket

A szlovák kormányfő szerint a magyar fél "nagyon nevetséges ürüggyel" indokolja Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök szlovákiai látogatásának halogatását.

Robert Fico a TASR hírügynökségnek arról beszélt, hogy nincs könnyű helyzetben a magyar kormány, mert olyan közeg veszi körül, amelyben a politikai pártok azon versengenek, hogy melyikük a nemzetibb.

A szlovák miniszterelnök szerint Gyurcsánynak Szlovákiában szembesülnie kellene azzal, hogy a szlovák kormány "abszolút korrekt módon" bánik a nemzetiségi kisebbségekkel, és olyan kínos dolgokról is beszélnie kellene, mint a pilisszentkereszti szlovákok esete.

A magyar külügyminisztérium csütörtökön közölte Juraj Migas budapesti szlovák nagykövettel: a miniszterelnökök találkozóját megelőző egyeztetések még nincsenek olyan stádiumban, hogy a találkozónak értelme lenne.

Mindezek előzménye az volt, hogy Ján Slota, Robert Fico koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnöke a kormányfő jelenlétében lovasbohócnak nevezte Szent Istvánt, amit Robert Fico szó nélkül hagyott.

A miniszterelnök azóta sem határolódott el Ján Slota kijelentésétől, mint ahogy a korábbiaktól sem, noha ez az elvárás az európai intézmények részéről is többször megfogalmazódott.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×