A szaúdi politikus emlékeztetett arra, hogy a múlt héten napi 300 ezer hordóval már bővítették a kitermelést. Az olajügyi miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: egyetért a Kőolajexportáló Országok Szervezetének véleményével, amely szerint az olajtermelés növelése nem csökkenti majd érezhetően a nemzetközi árakat, mert a drágulást elsősorban olyan tényezők okozzák, amelyekre nincs hatásuk. Példaként a spekulációt és a gyenge dollárt említette.
Közben ismét rekord szinten zárt a kőolaj ára New Yorkban. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolaj-fajta hordójáért 126 dollár 30 centet adtak a nap végén. Drágult az északi-tengeri Brent-típus is Londonban; hordónkénti ára 125 dolláron zárt.
Elhunyt Kunkli Anna





