Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Obama ismét győzött, de Clinton életben maradt

Barack Obama fontos győzelmet szerzett Észak-Karolinában az amerikai demokrata előválasztáson, vetélytársa, Hillary Clinton pedig indianai győzelmével életben maradt, megmenekült attól, hogy egy kiütéses vereség miatt a küzdelem feladására kényszerüljön. A CNN hírtelevízió felmérése szerint a demokrata szavazók nagyobb hányada Obamát erősebb jelöltnek tartja Clintonnál McCainnel szemben.

A demokrata előválasztási szabályok - a delegátusokat arányos alapon kapják meg az aspiránsok - és a hátralevő kevés forduló miatt a következő hetekben már egyik szenátornak sincs esélye megszerezni a jelöltséghez szükséges 2025 delegátust. Clinton, aki eddig 150-nel kevesebb küldöttet gyűjtött össze Obamánál, abban bízhat, hogy saját oldalára tudja majd állítani annak a 220 szuperdelegátusnak a többségét - a saját belátásuk szerint döntő pártvezetőket és képviselőket -, akik még nem döntötték el, kit támogatnak.

"Közeledünk a célvonalhoz (...) újabb nagy lépést tettünk azon az úton, hogy befejeződjön a verseny, és elkezdődjön az általános választási kampány" - jelentette ki David Axelrod, Obama legfőbb stratégája arra utalva, hogy amíg nem dől el a jelöltség, addig a Demokrata Párt nem kezdheti el harcát a Republikánus Párt és annak várható jelöltje, John McCain szenátor ellen.

Obama kedd este szinte már nem is előválasztási, hanem általános választási beszédet mondott Észak-Karolinában. Hangsúlyozta, hogy novemberben mindenképpen a Demokrata Párt egységére és győzelmére van szükség.

Mint kifejtette, nem engedhető meg, hogy John McCain újabb négy évre folytassa a Bush-kormányzat bukott politikáját. Nem engedhető meg újabb négy év az iraki háborúból, amelyet soha nem szabadott volna elindítani, és amely nem tette biztonságosabbá Amerikát. Nem engedhető meg újabb négy év a Bush-féle téves energiapolitikából és a jól hangzó, de a problémákra megoldást nem nyújtó washingtoni politizálásból - hangoztatta az extatikus lelkesültségű tömeg előtt, a "Változás, amelyben hiszünk" feliratú táblák erdejében.

A Demokrata Párt több vezetője szerint a két demokrata aspiráns öldöklő harca McCain malmára hajtja a vizet: mind több olyan demokrata választóról tudni, aki a republikánus jelöltre kíván szavazni novemberben, ha nem az általa támogatott szenátor nyeri el a jelöltséget. A CNN keddi felmérése szerint a Clinton-hívőknek csak 45 százaléka voksolna Obamára.

Ugyancsak a CNN hírtelevízió közölt felmérést arról, hogy a demokrata szavazók nagyobb hányada Obamát erősebb jelöltnek tartja Clintonnál McCainnel szemben. Indianában, bár a volt first lady kapott több szavazatot, a válaszolók 50 százaléka látja Obamát esélyesebbnek a republikánus jelölt legyőzésére, Clintonról 47 százalék gondolja így. Észak-Karolinában még nagyobb, 54-40 arányú a különbség Obama javára.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×