Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

A ciklon után több ezer áldozat Burmában

A burmai média szerint már négyezerhez közelít a hétvégi ciklon halálos áldozatainak száma. Híradások szerint 3000-en eltűntek. A természeti csapás nyomán több településsel is megszakadt a kapcsolat. A katonai junta közben fékezi a nemzetközi segélyakciót azzal, hogy korlátozza a külföldiek tevékenységét.

A burmai katonai kormányzat és a külföldi segélyügynökségek is folytatták hétfőn a 3-as kategóriába sorolt Nargis nevű ciklon által okozott károk felmérését.

A 190 km/órás sebességgel lezúduló szél különösen az Irravadi-deltában okozott pusztítást.

Az állami média szerint 20 ezer otthon pusztult el. A Nemzetközi Vöröskereszt és más segélyügynökségek is próbálkoznak a károk felmérésével. Az országot 46 éve irányító katonai junta azonban korlátozza a külföldiek mozgását, így az ügynökségek helyi alkalmazottaikra hagyatkoznak, akik a határ túloldalán, általában Thaiföldön tartózkodó főnökeikkel tartják a kapcsolatot.

Terje Skavdal, az ENSZ humanitárius koordinációs hivatalának vezetője Bangkokban elmondta: megpróbálják rávenni a burmai kormány a nagyobb fokú együttműködésre.

Az egykori fővárosban, Rangúnban még az erősebb építésű épületek tetejét is leszakította a szél, ami arra utalhat, hogy más vidékeken még komolyabb volt a pusztítás. A városban gondot jelent a tiszta ivóvízhez való hozzáférés.

Az ENSZ ezért víztisztító tablettákat, és az esős évszak miatt létfontosságú műanyag fóliát akar a lehető leggyorsabban eljuttatni a rászorulóknak. A helyreállításban a tavalyi tüntetések idején nagy nyilvánosságot kapott buddhista szerzetesek is részt vesznek.

Sok lakos azt mondta a hírügynökségeknek, hogy az utcák tele vannak törmelékkel. A nyilatkozók egy része azonban hiányolta a katonákat és a rendőröket, akik úgymond "a civilek bántalmazására viszont mindig készek." A rezsim üdvözölte a külföldi felajánlásokat, de úgy fogalmazott: "pontosan világossá kell tenni a segélynyújtás feltételeit."

Annak ellenére, hogy a kormányzat öt tartományt is katasztrófa sújtotta területté nyilvánított, a burmai vezetés továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a hétvégén megtartsa a szerinte a polgári kormányzás visszaállításához vezető alkotmányról szóló népszavazást.

A rezsim szerint ennek elfogadásával 2010-ben már többpárti választásokat lehetne tartani. A bírálók szerint azonban a hadsereg túlzottan nagy hatalmat tartana meg magának.

Tavaly szeptemberben több mint 30 ember halt meg, amikor a katonai kormányzat lecsapott a demokráciát követelő buddhista szerzetesek vezetésével az utcára vonult tiltakozókra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×