Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
321.26
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Új szupervasutat adtak át

A korábbi hat helyett alig két és fél óra alatt meg lehet tenni vonaton a Madrid és Barcelona közötti 630 kilométeres távolságot az új szupervasút-vonalon, amelyet szerdán adtak át.

A két legnagyobb spanyol város közti távot a menetrend szerint egészen pontosan 2 óra 43 perc alatt teszik meg az óránkénti 300 kilométeres sebességre képes német gyártmányú AVE szupervonatok.

A szakaszt a legelső tervek alapján 1992-ben, az barcelonai olimpia előtt kellet volna átadni. Az építkezés végül csak 1996-ban kezdődött, nyolcmilliárd euróba került (2120 milliárd forint), és a kivitelező a többször módosított határidőt is lekéste két hónappal, de a március 9-i országos választások előtt azért sikerült befejezni. Szerdától naponta 17 szerelvénypár közlekedik, a jegyek ára 40 és 245 euró között mozog.

A Renfe, a spanyol állami vasúttársaság részesedése a Madrid-Barcelona közötti személyforgalomból jelenleg 9 százalék, messze elmaradva a légi közlekedés 53 százalékos és a közút 33 százalékos részesedésétől. Az új szakasz a remények szerint az utazók 40 százalékát csábítja a vasúthoz.

Madridból egyébként már Sevillába, Malagába, Toledóba, Huescába és Valladolidba is el lehet jutni szupergyors vonattal. A legutóbbi, a fővárost az északnyugati Valladolid tartományi székhellyel összekötő 180 kilométeres szakaszt tavaly decemberben adták át.

A José Luis Rodrigez Zapatero vezette kormány tervei szerint 2010-re a spanyol szupervasút-hálózat lesz a legnagyobb a világon, felülmúlja majd a japánt és a franciaországit is. A barcelonai szakaszt Franciaország felé vezetik tovább, a tervezett átadási dátum 2012.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Pirosban Amerika

Pirosban Amerika

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában esnek a vezető részvényindexek, a legnagyobb mínuszban a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq jár. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×