Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.77
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Szabad az út a fejkendő előtt

Jóváhagyta a török parlament azt a két alkotmánymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi a fejkendő viselését az egyetemeken.

Az indítványt a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja közösen nyújtotta be az ellenzéki Nemzeti Cselekvés Pártjával; a két politikai erőnek jelentős többsége van az ankarai törvényhozásban.

Az intézkedést korábban sokan bírálták. A tábornoki kar és a Nyugat-barát körök attól tartanak, hogy az iszlám vallás előírásainak megfelelő fejkendő viselésének engedélyezése veszélyeztetheti az állam világi jellegét.

A bírálatokra reagálva Abdullah Gül államfő és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök is hitet tett a világi berendezkedés megőrzése mellett.
Törökországban a nők kétharmada fejkendőt visel; sokan közülük azért hagyták abba felsőfokú tanulmányaikat, mert a katonai junta 1989-ben az egyetemekre is kiterjesztette a közintézményekben már korábban is érvényes kendőviselési tilalmat.

Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×