Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Diákok és tanárok tiltakoznak a "vaskalapos" pápa látogatása ellen

Elhalasztották XVI. Benedek pápa látogatását Róma legtekintélyesebb egyetemén, a VIII. Bonifác pápa által 1303-ban alapított La Sapienzián, miután diákok és tanárok tiltakoztak ellene, arra hivatkozva, hogy XVI. Benedek vaskalapos nézeteket vall a tudományról.

A pápát az egyetem vezetése kérte fel, hogy a római főpolgármester és az olasz felsőoktatási miniszter mellett tartson beszédet a 2008-as tanév ünnepélyes megnyitóján, központi témaként a halálbüntetést jelölve meg, amelynek eltörlését az olasz állam és a Vatikán egyaránt szorgalmazza.

A tanári karból több mint hatvanan írásban kérték a rektortól a meghívás visszavonását, mondván: a pápa szemlélete "sértő és megalázó" rájuk nézve.

Utaltak egy 1990-ben elhangzott beszédére, amelyből kitűnt: a főpap helyesli, hogy az egyház 1633-ban eretnekség vádjával perbe fogta Galileo Galileit a Bibliával ellentétes tanítása miatt, miszerint a Föld kering a Nap körül.

A pápa támogatói azzal érvelnek, hogy az egyházfő - akkoriban még Joseph Ratzinger bíboros - csak egy osztrák filozófust idézett, aki szerint a Galilei-per "ésszerű és igazságos" volt, és ez nem saját felfogását tükrözi.

Az egyetemet már ellepték a látogatás ellen tiltakozó feliratok és plakátok. "A tudomány világi" - hirdeti a geológiai tanszék épületére kifüggesztett egyik transzparens. "Nem kérünk a pápából" - olvasható egy másik plakáton.

A látványos tiltakozó megmozdulást diákok egy csoportja szervezte, nyíltan "antiklerikális" hetet hirdetve meg. A Vatikán úgy véli, hogy a felhördülésnek cenzúralátszata van.

"Van néhány, cenzúraszínezetű tiltakozás és magánkezdeményezés egy kisebbség részéről" - olvasható a vatikáni rádió honlapján.

A diákok és tanárok felzúdulása miatt Renato Guarini rektor védekezésre kényszerült. Az Apcom olasz hírügynökségnek "az intellektuális bezárkózás fundamentalista megnyilvánulásához" hasonlította a tanárok tiltakozását, az olasz közszolgálati televízióban pedig azt bizonygatta, hogy akár százszor is meghívná XVI. Benedeket. Hangsúlyozta azt is, hogy a 4.500 egyetemi tanárból mindössze 63-an írták alá a tiltakozó levelet.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×