Infostart.hu
eur:
365.23
usd:
320.22
bux:
151990.42
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Elbukott a venezuelai államfő reformterve

Venezuelában kis többséggel ugyan, de elutasították a Hugo Chavez államfő által kezdeményezett szocialista államreformot. A Nemzeti Választási Tanács közlése szerint az alkotmánymódosítást a szavazók 49,3 százaléka támogatta és 50,7 százaléka ellenezte.

Rendkívül szoros eredményt hozott Venezuelában a Hugo Chavez államfő által kezdeményezett népszavazás. A Nemzet Választási Tanács bejelentette: az elképzeléseket a szavazáson megjelentek 50,7 százaléka ellenezte, míg 49,3 százaléka támogatta.

A vereséget Hugo Chavez elnök is elismerte. Az államfő az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón "a politikai feszültség elkerülésének" szándékával indokolta a vereség elismerését.

Hugo Chávez elnök terve alapján egyebek mellett lehetővé vált volna, hogy az államfő élete végéig hatalmon maradjon, jogkörei bővüljenek, valamint, hogy szocialista gazdasági modellt valósítsanak meg Venezuelában.

Az ellenzék a kampányban azzal érvelt, hogy az elnök diktatúrát akar létrehozni, míg Hugo Chávez azt hangoztatta: több hatalmat akar adni a nép kezébe.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, tovább gyűrűzik az azbesztbotrány

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, tovább gyűrűzik az azbesztbotrány

Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×