eur:
397.62
usd:
358.4
bux:
74128.79
2024. október 1. kedd Malvin

Egy kormánypárti adományozó piszkos titkai

Nem csitul a kormányzó Munkáspárt körüli adományozási botrány Nagy-Britanniában. A titokzatos adományozó, David Abrahams több mint 600 ezer fontot (216 millió forintot) adományozott a kormánypártnak törvénysértő körülmények között. A multimilliomos vállalkozó magánéletéről volt barátnője beszélt.

A múlt héten már a legfelsőbb politikai vezetőkig gyűrűzött a Nagy-Britanniában kormányzó Munkáspárt legújabb botránya. Csütörtök este ugyanis Gordon Brown kormányfő és pártelnök helyettese, Harriet Harman főnöke egyik közeli segítőjét vádolta meg azzal, hogy miatta fogadott el törvénytelen adományokat.

Az adományozó multimilliomos építési vállalkozó, David Abrahams személye kezd nagyon kínossá válni a Munkáspártnak. Nem először, hiszen egyszer már okozott kellemetlen pillanatokat, amikor képviselő-jelöltnek jelentkezett. Akkor azért nem indulhatott el, mert kiderült, hazudott, amikor azt állította, hogy nős és gyermeke is van.

Most megszólalt az a nő, akit 1990-ben feleségeként mutatott be a férfi és kiteregette a szennyest. Anthea Bailey azt állítja, hogy egy héttel a választási kampány előtt akartak összeházasodni, ám David Abrahams az esküvő előtti éjszaka meggondolta magát.

A kétméteres, rószaszín Elvis-szobor

Az akkor 37 éves, gyermekes nő most, 17 évvel később azt állítja: a férfinak rengeteg furcsa szokása volt. Anthea Bailey szerint David Abrahams három napot töltött halott apjával, mielőtt elszállították volna.

A nő mesélt első látogatásáról is a férfi házában: "Rögtön láttam, hogy egy excentrikus ember otthonába léptem. Egy hatalmas, kétméteres rószaszín Elvis-szobor állt a házban. Volt egy hatalmas kép a hegedülő anyjáról és egy életnagyságú fotó az apjáról, Bernie-ről, teljes őrnagyi pompában".

"Gyakorlatilag az összes szoba tele volt újsággal, még a fürdőszoba is. David azt mondta, hogy szép lassan mindet elolvassa" - mondta Anthea Bailey, aki szerint nem volt ritkaság, hogy akár 20 ezer fontnyi (7,2 millió forintnyi) készpénz is hevert a lakásban szétszórva.

Öt évért 180 millió forint

Az asszony szerint David Abrahams két hónappal megismerkedésük után megkérte a kezét, majd ki is tűzték az esküvő időpontját 1990 augusztusára, alig egy héttel azelőttre, hogy a férfinak fel kellett szólalnia egy jelöltállító gyűlésen Richmondban.

Anthea Bailey azt mondja: a férfi házassági szerződést ajánlott neki, melynek értelmében az asszony félmillió fontot (180 millió forintot) kapott volna, ha legkevesebb öt évig vele marad. Az esküvő előtti éjszaka azonban David Abrahams meggondolta magát és lefújta az esküvőt, ám egy héttel később visszakönyörögte magát.

"Nem tűnt volna nagyon okos lépésnek"


Az asszony szerint a vállalkozó egyszer csak elkezdte a feleségeként bemutatni, a fiát pedig a gyermekeként. "Mivel úgyis össze akartunk házasodni, David Richmondban a feleségeként mutatott be. Nem tűnt volna nagyon okos lépésnek, ha hirtelen be kellett volna jelentenie, hogy mégsem vagyunk házasok, majd megkérnie az embereket, hogy szavazzanak rá" - mondta Anthea Bailey.

"David úgy mutatott be, mintha tíz éve a felesége lettem volna. Ekkor még tíz hónapja sem ismertük egymást" - tette hozzá a nő. A pár kapcsolata 1991 májusában ért véget.

David Abrahams szóvivője közölte: a vállalkozó nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Címlapról ajánljuk

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban. Megszólalt az országába való izraeli behatolásról Nadzsib Mikati kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Hajnalban bejelentette Jeruzsálem, hogy betörtek Libanonba az izraeli katonák. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×