Infostart.hu
eur:
362.2
usd:
322.1
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Egy szlovák politológus szerint Pozsonynak bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól

Miroslav Kusy, szlovák politológus szerint Szlovákiának bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól azért, amit az 1945-1948 közötti időszakban tett ellenük.

"Határozottan igen, hiszen ez nem kerül semmibe. Ez a jó szándék kifejezése. Én teljesen egyértelműen úgy vélem, hogy Szlovákiának azokért a sérelmekért, amelyeket 1945-1948 között okozott, bocsánatot kellene kérnie" - jelentette ki Kusy abban az interjúban, amelyet kedden közölt a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap.

A politológus szerint a magyarok jogosan vették rossz néven, hogy a szlovák parlament nyilatkozatban erősítette meg a Benes-dekrétumok érvényességét.

"A magyarok nagyon rossz szemmel nézik ezt, és azt hiszem jogosan. Kivenni ezeket a holt lelkeket a szekrényből ma, a 21. században nem helyénvaló. Újra bevonni a játékba a Benes-dekrétumokat értelmetlen. Az egyik és a másik oldalról is" - véli a neves politológus.

Szerinte azt is értelmetlen állítani, hogy a Benes-dekrétumok, illetve következményeik érinthetetlenek, s nem lehet velük foglalkozni.

"Nem magukról a dekrétumokról van szó, hanem arról, ami abban az időben történt" - jegyezte meg Kusy. Úgy látja, hogy a múltban a szlovák-magyar, a csehszlovák-magyar, vagy a csehszlovák-német kapcsolatokban sok olyan dolog történt, amit fokozatosan helyre kellene hozni.

"Ezt bizonyítja a cseh oldal példája is - Havel ismert bocsánatkérése a németektől. Mi a magyarok irányában soha semmi ilyet nem tettünk" - mutatott rá a politológus. Leszögezte: nagyon érzékeny dolgokról van szó, s a problémákat közös megegyezéssel kellene megoldani.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×