Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Tíz perc alatt kell meggyőzni a kínaiakat

Magyarország 2010-ven egy ezer négyzetméteres pavilonban próbálja majd meggyőzni a sanghaji expo látogatóit arról, hogy érdemes ellátogatni hazánkba.

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott szerint erre mindössze 8-10 perc áll a rendelkezésükre, hiszen átlagosan ennyit tölt egy látogató egy ország pavilonjában.

Az expóra 70 millió érdeklődőt várnak, közöttük 65 millió kínai lesz - mondta az InfoRádióban Huszty András.

A Kínába irányuló magyarországi befektetések jelenleg 250 millió dollárt tesznek ki, míg Kína mintegy 200 millió dollárt fektetett be Magyarországon - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő, a két ország gazdasági együttműködéséről.

Hozzátette: a magyar kormány elsődlegesen a szabad piaci verseny érvényesülését tartja szem előtt, így nem okozhat problémát, hogy az uniós termékek mellett teret enged az olcsóbb, kínai áruknak Magyarországon.

Mint mondta, az unió sem az olcsó kínai termékek ellen kampányol, hanem a hamisítványok és a dömpingáras termékek ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×