Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Svédország szigorítja az iraki menekültek befogadásának szabályait

Svédország, az iraki menedékkérők első számú európai célpontja, szigorított a belvillongásoktól sújtott arab országból érkezők befogadásának szabályain.

Azoknak az irakiaknak, akik menedéket kérnek, ezentúl bizonyítaniuk kell az egyedi okokat, amelyek miatt erőszakcselekmények különös veszélye fenyegetné őket, ha visszatérnének hazájukba - jelentette be pénteken a stockholmi bevándorlási hivatal.

Korábban a tartózkodási engedély megszerzéséhez elegendő volt arra az általános zűrzavarra hivatkozni, amely Irak egyes részein uralkodik, főként a Bagdadból és a déli országrészből érkezőknek.

A stockholmi hatóságok szerint az új irányelvekkel az iraki menekültek befogadásának gyakorlata közelebb kerül az európai országok többségében alkalmazott szabályokhoz. A hivatal közölte azt is, hogy meg fogja kezdeni azoknak a kitoloncolását, akiknek menedékkérelmét elutasították, ami ellentétes az ENSZ menekültügyi főbiztosságának ajánlásaival.

Tavaly több mint 9000 iraki folyamodott menedékért Svédországban, ez volt az Európában regisztrált legmagasabb szám. Idén az első hat hónapban már újabb 9000 iraki nyújtott be menedékkérelmet a skandináv országban.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×