Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Jön Zoellick: kedvező fogadtatás

Sajtóértesülések szerint szrrdán jelenti be az amerikai elnök, hogy kit javasol a Világbank élére. Az előző vezetőnek, az iraki háború egyik kitervelőjének, Paul Wolfowitznak azért kell távoznia, mert pozícióját fölhasználva egyengette barátnője útját a szervezetnél.

A Világbank leendő vezetőjét egyelőre senki sem támadja; sőt: a szervezet befolyásos munkatársai máris üdvözölték az amerikai elnök ötletét, hogy az 53 éves Robert Zoellicket jelöli a pénzintézet élére.

Robert Zoellick, csakúgy mint elődje, közel áll az elnökhöz. 2005 és 2006 között külügyi államtitkárként dolgozott. George Bush 2000-es, elnökválasztási kampányában pedig külügyi tanácsadóként vett részt.

Zoellick az Illinois állambeli Napervillben született, jogi diplomát pedig a Harvard egyetemen szerzett. Állami pályafutását a pénzügyminisztériumban kezdte 1985-ben. 1993-ban elhagyta a közszférát, és csak ifjabb Bush megválasztása után tért vissza. Akkor az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója lett.

Az ő nevéhez fűződik Kína Kereskedelmi Világszervezetbeli tagsága. Sokat foglalkozott a fejlődő világ problémáival, jól ismeri a fejlődő és szegény államokat, ezért is tartják őt sokan jó választásnak a Világbank élére.

Elemzők szerint az új világbanki elnököt széles körben elismerik, nemcsak kereskedelmi, pénzügyi jártassága, hanem a diplomáciában szerzett tapasztalatai miatt is.

A Zoellicket közelről ismerők úgy jellemezték a férfit, mint aki a szabad kereskedelem elkötelezett híve, de aki egyúttal Amerika érdekeit tartja első sorban szem előtt.

Így, ha Washington érdeke azt kívánja, akkor a szabad kereskedelem helyett a merkantilizmust, a multilateralizmus helyett pedig az unilateralizmust támogatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×