Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Fának hajtott, hogy megégjen a négyhónapos kislány

Szándékosan okozott autóbalesetet egy brit férfi azért, hogy úgy tűnjön, a vele lévő kislány az ütközés miatt sérült meg. A brit fiatal nem akarta, hogy kiderüljön: a kislány már két nappal azelőtt megégett.

Timothy Mallard, az utasülésen egy négyhónapos, csupán pelenkát viselő kislánnyal még 2005 októberében hajtott szándékosan egy fának egy vidéki úton. Azt remélte, a gyerek balesetben szerzett sérülései elfedik majd azt, hogy már két nappal korábban megégett.

A fának ütközött autó mellett elhaladó motorosnak a 23 éves férfi azt mondta: elvesztette irányítását a kocsi fölött, az pedig az ütközés következtében kigyulladt.

Nem volt tűz, hát csinált

A baleset helyszíne mellett még három másik autós is elhajtott, egyikük sem látta azonban, hogy az autó égett volna. Az egyik sofőr még el is vitte a férfit és a kislányt a legközelebbi faluba, ahol Timothy Mallard értesítette a hatóságokat.

Mire azonban a tűzoltók megjelentek a baleset helyszínén, a férfi a gyerekkel már visszaért a kocsihoz, és megpróbálta felgyújtani annak belsejét. A kislány lábát a tűz közelébe tartotta, így a gyerek újabb égési sérüléseket szenvedett.

Szándákos kegyetlenkedés?

A gyereket ezután kórházba vitték, ahol a vizsgálat során kiderült: zúzódott a mellkasa és az arca, és két különböző alkalommal több bordája is eltört. Később egy égési sérülésekre specializálódott intézményben megoperálták.

Azt nem lehet tudni, hogy a baleset előtt két nappal szerzett égési sérüléseket mi okozta, de valószínű, hogy a kislány kezét szándékosan tarották egy edény fölé, amelyben vizet forraltak.

Mindketten bűnhődnek

A szellemi fogyatékos férfi később beismerte, hogy a súlyos testi sértést szándékosan követte el. A bíróság most hétéves börtönbüntetésre ítélte.

"Amit azzal a négy hónapos kislánnyal tett, egyszerűen borzasztó, és az én kötelességem, hogy szigorúan megbüntessem ezért" - mondta a bíró.

Nemcsak a férfit, hanem élettársát is megbüntették: mindkettejüket életük végéig eltiltották a gyerekekkel való foglalkozástól. A nőt emellett egyéves felfüggesztett börtönre ítélték, ugyanis a kislány korábbi sérüléseit sem kezeltette.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×