Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
317.03
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Befogták Sarkozyt

Két hónappal a franciaországi elnökválasztás első fordulója előtt a szocialisták jelöltje egy friss felmérés szerint ledolgozta támogatottsági hátrányát a konzervatív tábor jelöltjével szemben.

A vasárnap megjelenő Journal du Dimanche megbízásából végzett közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, hogy Ségolene Royalra a választópolgárok 28 százaléka adná a szavazatát az első fordulóban. Ez megegyezik a konzervatív jelöltre, Nicolas Sarkozy jelenlegi belügyminiszterre voksolni szándékozók arányával.

A két héttel ezelőtti adatokhoz képest Royal támogatottsága 2,5 százalékkal emelkedett, míg fő vetélytársáé 4 százalékkal esett. Kettejük mögött megszilárdította harmadik helyét Francois Bayrou kereszténydemokrata politikus (17 százalék), jócskán megelőzve Jean-Marie Le Pent, a szélsőjobboldali Nemzeti Front jelöltjét (11,5 százalék).

A válaszokból az is kiderül, hogy a választás kimenetelét eldöntő második fordulóban - ha azt most tartanák - továbbra is Sarkozy lenne a befutó. Igaz, előnye jócskán megcsappant: míg ő a voksok 50,5 százalékára, addig szocialista riválisa 49,5 százalékra számíthatna. A felmérés egyértelműen Royal a hét elején sugárzott televíziós interjújával magyarázza a baloldali politikus vonzerejének látványos javulását.

Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×