Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
317.06
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Több mint hétmilliárdot beszélt össze

Bill Clinton volt amerikai elnök 40 millió dollárt (nagyjából 7,6 milliárd forintot) keresett beszédeivel az utóbbi hat évben - írta a The Washington Post.

Az Egyesült Államok 42. elnöke, aki 1993 és 2001 között volt hivatalban, átlagosan majdnem napi egy, évente 352 beszédet tartott, mióta távozott a Fehér Házból.

Mint feleségének, a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clintonnak a jövedelmi bevallásából kiderült, a volt elnök tavaly 9-10 millió dollárt keresett előadásaival.

Ennél jóval több pénzt is kaphatott volna, ám csak minden ötödik beszédéért fizettek neki; a többit ingyen tartotta vagy a bevételt jótékony célra, például az AIDS elleni küzdelem támogatására fordította.

Az újság szerint a volt elnök tavaly nem egyszer tartott 150 ezer dolláros beszédet, például biotechnológiai cégek vagy élelmiszerforgalmazó vállalatok képviselői előtt.

Egy ízben, egy kanadai rendezvényen, ahol két beszédet is mondott, 475 ezer dollár ütötte a markát. Ez az összeg több mint kétszerese egykori éves elnöki jövedelmének.

A beszédekből származó jövedelem kétharmad része külföldi fellépések után folyt be.

Mint Mark Updegrove, az amerikai elnökök munkásságát kutató történész rámutatott: Bill Clinton, aki még hat évvel elnöksége után is a figyelem középpontjában van, meg tudta tartani tekintélyét, és népszerűsége a hírességekével vetekszik.

Hillary Clinton bevallásából arra lehet következtetni, hogy a Clinton-házaspár vagyona 10 és 50 millió dollár közé tehető.

Ez biztos, hogy az utóbbi években gyűlt össze, mivel 12 millió dolláros adóssággal hagyták el a Fehér Házat: elsősorban a házaspár kétesnek beállított korábbi ingatlanügyeivel kapcsolatos Whitewater-vizsgálat és a Monica Lewinsky-affér jogi-ügyvédi díjai miatt adósodtak el.

Jelenlegi vagyonukat egyrészt Bill Clinton beszédei, másrészt azok a hét számjegyű honoráriumok alapozták meg, amelyeket mindketten kaptak életrajzi könyveikért.

A The Washington Post szerint részben ez a hatalmas családi vagyon tette lehetővé, hogy Hillary olyan bátran, a szövetségi támogatásról lemondva vágjon neki a 2008-as elnökválasztási kampánynak.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×