Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
317.09
bux:
153345.1
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megmarad a legnagyobb őserdő

Megmarad a világ legnagyobb összefüggő őserdeje - jelentették be Indonéziában azután, hogy a szigetország Brunei-jel és Malajziával közös megállapodást kötött, hogy a pálmaolaj ültetvények helyett fenntartható erdőgazdálkodást és halászatot valósítanak meg a 22 millió hektáros őserdő eredetileg kivágásra szánt részein.

A három ország állam- és kormányfői a Világ Természetvédelmi Alap, a WWF javaslatát fogadták el.

Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatója az InfoRádióban elmondta: 1996. óta Borneó őserdeinek fele tűnt el.

Mindez veszélyezteti az élővilágot. A szigeten ugyanis 13 emlősfaj, 150 féle hüllő, 350 madárfaj és 15 ezer növényfaj él. Csak tavaly 50 új fajt fedeztek fel az esőerdőkben. Itt élnek például az orángutánok is, de sajnos élőhelyük egyre kisebb élőhelyre zsugorodott össze.

A WWF főigazgatója nemcsak a környezetvédelem előmozdítását tartotta szem előtt, amikor tárgyalt az országok állam- és kormányfőivel, hanem alternatív gazdaságfejlesztési programokra is javaslatot tett.

A többi mellett arra, hogy hogyan nyerhető fa az esőerdőkből úgy, hogy az képes legyen a megújulásra. Ugyanez igaz a halászatra is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×