Infostart.hu
eur:
355.96
usd:
311.35
bux:
140191.6
2026. június 30. kedd Pál

Ha iPod-ot hallgat, megbüntethetik

Törvényjavaslatot nyújtott be az amerikai Szenátushoz egy képviselő, amely szerint megbüntetnék azokat, akik zenét hallgatva kelnek át a zebrán. A honatya úgy véli, a zenehallgatás életveszélyes.

Carl Kruger, egy amerikai képviselő úgy döntött, háborút indít a "gyilkos" iPod ellen: törvényjavaslatot dolgozott ki, melyben azt szorgalmazza, hogy nyilvánítsák vétségnek New Yorkban, ha valaki MP3-lejátszót hallgatva kel át az úttesten.

A tervezet szerint akár a 100 dollárt (csaknem 20 ezer forint) is elérné a bírság mértéke.

New York polgárai már hozzászokhattak a hasonló szabályokhoz: legutóbb a telítetlen zsírsavak felhasználását tiltották meg az éttermeknek, és immár négy éve annak, hogy törvénybe iktatták: tilos dohányozni a bárokban és klubokban.

A képviselő elszánt, mert ahogy elmondta, nemrégiben hárman is gázolásos balesetben vesztették életüket azon a környéken, ahol lakik. Mindhárman zenét hallgattak.

A zene ölhet

"A száguldó autók, buszok elé sétálnak, vagy egyszerűen egymásnak" - mondta Carl Kruger.

Javaslatát még nem tárgyalták hivatalosan, de minden bizonnyal tiltakoznak majd ellene a városiak, és a különböző civil szervezetek.

"Mi jöhet még? Megbüntetnek, ha nem nézek körül, mielőtt átmegyek az úton?" - tette fel a kérdést egy szabadságjogokkal foglalkozó ügyvéd.

A szenátor szóvivője elmondta: a jogszabály csupán azt írná elő, hogy az emberek vegyék ki a fülükből a fülhallgatót, mikor átkelnek a zebrán. A törvény minden MP3-lejátszóra és mobiltelefonra vonatkozna.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×