Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

A Szent Péter téren tüntettek a melegek a pápa ellen

XVI. Benedek pápának az egynemű párok életközösségét elítélő megnyilatkozásai ellen tüntetett szombaton a római Szent Péter téren homoszexuálisok mintegy 200 főnyi csoportja.

A zászlókat lobogtató, jelszavakat skandáló tüntetők az Arcigay nevű homoszexuális szervezethez tartoznak, amelynek szóvivője kijelentette: "Olaszország szuverén állam, és a Szentszék napi beavatkozása az ország ügyeibe elfogadhatatlan".

A pápa ezen a héten kétszer is felszólalt az azonos neműek életközössége és az úgynevezett vadházasságok ellen, amelyek szavai szerint a házasságon alapuló törvényes családot gyengítik és destabilizálják.

Az egyházfő az elmúlt hetekben ismételten óvott a házasság nélküli, a homoszexuális párokat is magában foglaló együttélések törvényesítésétől, amelyet a baloldali olasz kormány készít elő.

A január végéig elfogadni tervezett szabályozás értelmében azok a párok, amelyek legkevesebb öt évig együtt éltek, pénzügyi kérdésekben, mint amilyen az öröklés vagy a nyugdíj, a legális házastársakkal azonos jogokat élveznének. Az örökbefogadás jogából azonban kizárnák őket.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×