Infostart.hu
eur:
354.98
usd:
311.93
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Légi csapás Szomáliában

Az Egyesült Államok légi csapást hajtott végre Szomáliában állítólagos al-Kaida radikálisok ellen. A célszemélyeket korábban jelentések szerint a levegőből figyelték meg, majd a térségben található Dzsibuti amerikai támaszpontjáról indítottak el egy harci gépet.

Az éjszaka is bevethető AC-130-as repülőerőddel végrehajtott támadás után a dél-szomáliai partokhoz vezényeltek több amerikai hajót is, köztük az Eisenhower repülőgép-hordozót.

Charlie Brown altengernagy az amerikai haditengerészet egyik szóvivője a BBC-nek adott szűkszavú nyilatkozatában csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy a nemzetközi vizekről biztonsági akciót hajtanak végre és feltételezett terroristák tevékenységét figyelik.

Washington azt állítja, hogy a több száz emberéletet követelő, 1998-as követségi robbantásokhoz kapcsolható szélsőségeseket próbáltak likvidálni a légi csapással.

Az amerikaiak szerint a szomáliai fővárosból néhány napja elüldözött iszlámisták rejtegették azokat a külföldieket, akiknek közük volt a kenyai és tanzániai amerikai követségek elleni véres merényletekhez.

Maguk a szomáliai iszlámisták ugyanakkor tagadták az amerikaiak, a szomáliai kormány és az azt segítő etióp erők vádjait, hogy kapcsolatban állnának az al-Kaidával.

Az amerikaiak a szomszédos Dzsibutiból küldték a harci gépet Szomália déli részébe az akció végrehajtására.

A szomáliai kormányszóvivő, Abdirahman Dinari hírügynökségeknek azt mondta, hogy célt, - az ország déli részén, a kenyai határnál található falusi épületet - megsemmisítették és a támadásnak sok halottja volt.

A szomáliai vezetés egyébként támogatásáról biztosította az amerikaiakat, bár az információs miniszter nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy előre tudtak-e a támadásról.

Tudósítók szerint az amerikaiak már jó ideje megfigyelés alatt tartották a szerintük az al-Kaidához tartozó sejtet, és most éltek az alkalommal, hogy megsemmisíthetik. Az Egyesült Államok 1994. óta nem hajtott végre katonai akciót Szomáliában, amikor egy helyi hadúr emberei 18 amerikai békefenntartót megöltek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×