Infostart.hu
eur:
354.04
usd:
309.38
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

"Sajnos nem sikerült megölni a miniszterelnököt"

Az izraeli védelmi miniszter helyettese sajnálkozását fejezte ki pénteken, hogy az Iszmáil Haníje palesztin kormányfő gépkocsikonvojára leadott előző esti lövések "célt tévesztettek".

Efrájim Szneh az izraeli közszolgálati rádióban azt mondta: bár sajnálja, hogy nem sikerült a palesztin kormányfő elleni merénylet, józanul átgondolva a dolgot meg kell állapítania, hogy Iszmáil Haníje megölése aligha oldotta volna meg az izraeliek és palesztinok közt feszülő ellentétek problémáját.

Az izraeli védelmi miniszter teljesen jogosnak, indokoltnak nevezte az izraeli hatóságoknak azt az eljárását, hogy nem engedték meg a radikális Hamász mozgalom alakította palesztin kormány fejének "mintegy 30-35 millió" dollár bevitelét a Gázai övezetbe.

Iszmáil Haníje arab és muzulmán országokat érintő körútján gyűjtötte össze ezt a pénzt. A palesztin kormány a radikális Hamász kormányra kerülése óta nem tudja fizetni a közalkalmazottakat, mert a nyugati országok az iszlámista szervezet hatalomra jutása nyomán megvonták pénzsegélyeiket a Palesztin Hatóságtól.

A hivatalos palesztin WAFA hírügynökség jelentése szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök, a Hamász fő belső riválisának, a Fatah szervezetnek a vezetője sajnálkozását fejezte ki pénteken a Haníje konvoja ellen intézett támadás és a kormányfő egyik testőrének halála miatt.

A palesztin kormányfő gépkocsioszlopát akkor érte támadás, amikor a miniszterelnök átlépte Egyiptom és a Gázai övezet határát, s már palesztin területen tartózkodott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×