Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Brazíliában egymás után ölik a rendőröket

Sokkolta Brazíliát az a hétvégi támadássorozat, amelyben egy nagyhatalmú helyi bűnbanda 52 embert - köztük 35 rendőrt - ölt meg. Illetékesek szerint ez volt a brazil rendőrség létezése óta a legsúlyosabb támadás a hatóság ellen.

A gyilkosságokat a Főváros Első Parancsnoksága nevű csoport emberei követték el Sao Paolo államban.

Az öldöklés azt követően indult, hogy a hatóságok szigorúan őrzött börtönökbe vitték át a Főváros Első Parancsnoksága, más nevén a PCC csoport 700 tagját.

A bűnszövetkezet szabadlábon lévő tagjai ezután léptek akcióba. Nem csak rendőrőrsöket támadtak meg, de szabadnapjukat töltő rendőröket is megöltek. Az egyiket például akkor lőtték agyon, amikor a feleségével vacsorázott.

Közben több börtönben is lázadás tört ki és a rabok a becslések szerint 200 embert túszul ejtettek, bár egy részük a hatóságok szerint családtag, aki úgymond szolidaritásból maradt velük.

Rogerio Simoes, a BBC brazil adásának vezető szerkesztője az InfoRádiónak elmondta, hogy a PCC a kilencvenes évek eleje óta működik.

Először a rabok egyfajta érdekképviseleti szerveként működött, de később támadásokat szervezett a börtönökben és azok falain kívül is. Így akart nyomást gyakorolni a hatóságokra, hogy javítson a foglyok helyzetén - mondta.

A PCC-vezetők - becsempészett mobiltelefonjaik segítségével - a börtönből tudják irányítani a banda tagjait más börtönökben és kint az utcán is. A csoport a rendőrség szerint csak az idén már több tucat börtönlázadást szervezett.

Nem csak a rendőrség és bűnözők szembenállásáról van szó azonban. Brazíliában gyakran fordulnak elő rendőri túlkapások és olyan esetek is, amikor ártatlan polgárok lesznek a rendőrök áldozatai. A börtönök lakói nem is számítanak másra, mint erőszakos fellépésre - tette hozzá Rogerio Simoes:

Sao Paoló állam vezetése egyelőre elutasította, hogy a szövetségi erők is segítséget nyújtsanak a börtönlázadások elfojtásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×