Robert Francis Prevost észak-amerikai bíboros az új pápa, XIV. Leó néven trónra is lépett. A választási folyamat tempójából következik-e valami? Előzetesen négy tipp hangzott el: gyors lesz, lassú lesz, ép megfelelő lesz, csak a Jóisten tudja, hogy milyen hosszú lesz.

Engem is sokszor kérdeztek erről, hogy milyen hosszú lesz a pápaválasztás. Én mindig azt mondtam, hogy vannak garanciális elemek. Az első garanciális elem az, hogy kétharmados többséget el kell érni. A megválasztott pápának reprezentálni kell a katolikus egyház többségét. Ha az két nap, két nap, ha négy nap, négy nap. De van egy másik elv is, hogy az egyházban amikor a pápai szék megüresedik, az különleges jogrendi állapot, ami nem jó, ha hosszú ideig tart. Az a jó, ha a kormányzás rendes mederbe kerül, van a római katolikus egyháznak és a Vatikánnak és az Apostoli Szentszéknek feje, ez pedig a római pápa. És ezért ugyanabban a jogszabályban, amivel tisztázza a Szentszék, hogyan történik a pápaválasztás, azt mondja, hogy a 21. választási kör után már csak az első két jelöltre lehetett volna szavazni. Hangsúlyoztam, hogy az a cél, hogy minél kevesebb ideig álljon fönn ez a különleges jogrendi állapot, a második vatikáni zsinat utáni pápáknál többségében az figyelhető meg, hogy nem az volt a cél, hogy nagyon elhúzzák, hanem igyekeztek minél hamarabb választani, minél hamarabb egységre jutni. És még valami. Nagyon fontos az, hogy az első körben, az első délután felszállt a fekete füst, azért ott már látják a bent ülők, hogy hogyan alakulnak az erőviszonyok. Ki az, akire érdemes a következő körökben szavazni, ki az, akire nem érdemes és ki az, aki leginkább közel áll ahhoz a bíboroshoz, aki szavaz. Azért eltelt jó néhány nap, amikor megismerték a másik gondolatát, volt lehetőség arra, hogy beszéljenek egymás előtt az egyházpolitikai, az egyház belső életére vonatkozó gondolatokról.

Világegyház, tehát nem feltétlenül találkoznak ők személyesen.

Így van, sőt ne felejtsük el, a most megválasztott pápát 2023-ban kreálták bíborossá. Nincs még két éve. Vannak közöttük olyan fiatal bíborosok, akikkel lehet, hogy más fórumon találkoztak, mert azért ő is ismert volt bizonyos szinten az egyházi körökben, de úgy, mint bíboros, a világegyházra vonatkozó kormányzati tevékenysége nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű volt. És egy másik tényező. A titoktartás nagyon fontos, esküt is tesznek a bíborosok, lezárják a Vatikán légterét, nincs kommunikáció, nincs rádiótelefon, leárnyékolják, de azért a modern technológia világában élünk, azért naivak ne legyünk. Minél hosszabb ideig van ez az állapot, annál nagyobb esélyt adunk, hogy külső erő, külső hatalom valamilyen szinten tudomást szerezzen a bent lévő folyamatokról, vagy kiszivárogjanak információk a bíborosok akaratán kívül.

És annak nem örülnének, onnantól kezdve külső tényezők próbálnák elszennyezni a belső folyamatokat.

Mindent megtesz nyilván a Vatikán is, de egy kis országról beszélünk. A lateráni egyezménnyel és aztán annak a revideált változatával az olasz állam vállalt nagyon sok olyan kötelezettséget, amit a Vatikán a méretéből adódóan nem tud ellátni, biztonsági kérdések, a térre való beléptetés, légtérvédelem, amihez komoly haderő kell. Feltételezem, hogy ez is egy olyan kérdés, amire sem a technikája, sem a személyi állománya nincs meg az Apostoli Szentszéknek, a Vatikánnak.

Az első válaszában több entitást is említett a katolikus egyházat, az apostoli Szentszéket meg a Vatikánt, mint államot. A pápa melyiknek mije?

Az első kettő, a katolikus egyház és a Szentszék jól beilleszthető a kánonjog fogalomkörébe. A katolikus egyház egy vallási közösség. A kereszténységnek, vagy a keresztény irányzatoknak a legnagyobb, a legdominánsabb, legmeghatározóbb ága, amely sok évszázados hagyománnyal rendelkezik, hierarchikus szervezet, amelynek az élén a római pápa áll. És itt jön az, hogy ki is ő valójában. Ha jogi szempontból közelítem meg, akkor ő a legfőbb jogalkotója a katolikus egyháznak. Ő adja ki a jogszabályokat, és ezért is nem veszik át a bíborosok a pápa hatáskörét a maga teljességében, és ez különösen igaz a jogalkotásra. És akkor különbséget is tehetünk, hogy a Vatikánban a bíborosi testület jogalkotó szerv, amíg az egyházban nem. A pápa a legfőbb végrehajtó, ő a legfőbb bíró, ezek a kormányzati tevékenységei az egyházon belül, és van másik két nagyon fontos tevékenysége. A legfőbb pásztor Jézus Krisztus az egyházban, és neki a földi helytartója a pápa. És a másik pedig, hogy ő a legfőbb tanítója a katolikus egyháznak, enciklikák, morális tanítás, pápalátogatások, ne soroljam, hány és hány fóruma van annak, hogy ő a legfőbb tanítója az egyháznak. A Szentszék a nemzetközi jognak sui generis szereplője, mert területe nincs, az a Vatikán. Mégis saját jogán, a hagyomány, joghagyomány alapján, a jogszokás alapján teljes jogú tagja a nemzetközi közösségnek, és ennek a vezetője teljes joggal a római pápa. Ha a klasszikus államjogi kategóriákba akarom elhelyezni, akkor azt mondanám, hogy teokrácia, abszolút monarchia, aminek ez az államforma leginkább megfelel. A Vatikán pedig egy fél margitszigetnyi terület, ahol nem az olasz állam joghatósága érvényesül. Ennek a területi államnak is az államfője a római pápa. Amikor nemzetközi szerződéseket ír alá az egyház, akkor azt a Szentszék írja alá, és nem pedig a Vatikán, pedig ő is a nemzetközi jog alanya. Ezt valóban nagyon összetett.

A konklávé folyamatában melyik az az aktus, ha van egy, amikortól kezdve a pápa pápa?

Az apostoli konstitúció mutatja azt, hogy ez bizony egy közjogi aktus az egyházban, hogy megválasztják az új pápát. Sőt, még az elhunyt pápa temetése is tele van közjogi aktusokkal, szimbolikákkal. Összeszámolják a szavazatokat, még egyszer ellenőrzik, amikor megvan a kétharmad, akkor utána van egy ellenőrző kör, még egyszer megnézik, hogy tényleg jól számolták-e. Akkor megkérdezik őt, hogy a kánoni választás eredményé elfogadja-e. És ha azt mondja, hogy igen, és van itt még egy konjunktív feltétel, hogy püspökké szentelt emberről van szó, abban a pillanatban őrá a teljes pápai hatalom rászáll. Tehát nincs szükség még valamilyen közjogi aktusra: ha igent mond, és püspökké van szentelve, ő a pápa. Ha nincs, akkor a bíboros dékán, vagy az aldékán, vagy az utána következő következő bíboros, ha mindegyik akadályoztatva lenne vagy nem lenne Róma városában, akkor ő püspökké szenteli. Nagyon sok elem például az Urbi et Orbi áldás, akkor nem a választás estéjén, hanem a püspökszentelés után hangzik el. De erre régóta nem került sor, egyháztörténeti példákat persze hozhatunk, VII. Gergely, V. Celesztin, de most nem erről volt szó. A bíborosok között is vannak olyanok, akik nem püspökök, ezek az főképp úgynevezett teológus bíborosok, akiket azért neveztek ki bíborossá, mert a teológiában, kanonisztikában, kánonjogban, biblikus tudományokban nagyot alkottak, és az életmű megkoronázása ez a bíbor.

Elméletileg ebből következően igazából bárki lehet pápa, mert ott helyben úgyis püspökké tudják szentelni? Az is, aki esetleg nincs ott a konklávén?

Ez a kicsit zavaros elképzelés terjengett a médiában. A konstitúció szövegéből is az derül ki, hogy lehet olyan, hogy a konklávé kívülről választ, akit püspökké lehet szentelni, de nem mindenkit lehet püspökké szentelni, mert annak megvannak a feltételei a kanonisztikában: legalább öt éve pap, megfelelő jártassággal, végzettségekkel rendelkezik, teológiai doktor, vagy legalábbis teológiában jártas személy legyen, 35 éves, kifogástalan élet, és még nagyon-nagyon sok feltétel. Megvan azért ennek a kockázata, ha kívülről választanak, mert azért egymás megismerik egymás. Többüket azért ismerik, van közöttük olyan, akit II. János Pál nevezett ki, van, akit XVI. Benedek, a többségét már Ferenc pápa, de nem kockáztatják azt, hogy kívülről választanak, és ha mégis kívülről választanak, akkor feltételezem, hogy akkor is olyan bíborost, aki nem ül ott a kora vagy adott esetben betegsége miatt, nem tudott eljönni.

A pápa választott nevet: XIV. Leó. Ennek mi a jelentősége?

Óriási jelentősége van. A névválasztá keresztény tradíció, nagyon sok helyen előjön, hogy új nevet választanak. A pápáknál különleges jelentősége van, méghozzá az, hogy egy filozófiai, egyházpolitikai kapocs ahhoz a személyhez, aki előtte azt a nevet viselte. XIII. Leó egy nagyon zavaros időszakban volt pápa, nincs pápai állam, nincs megállapodás a Szentszék és az olasz állam között. A Szentszék diplomáciai kapcsolatai nagyon alacsony szinten vannak, nagyon nehéz társadalmi helyzet alakul ki. Kialakul az osztályharc, és felfigyel az egyház arra, hogy ezek a mozgalmak egyre inkább ateista, egyházellenes, antiklerikális mozgalmakká válnak, halálos ellenségei lesznek az egyháznak, és tömegeket mozgatnak, és amivel mozgatják, azok jogos szempontok, hiszen nagyon sok ember elszegényedett, kizsákmányolták őket. És akkor XIII. Leó azt mondja, hogy az egyháznak ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. És kiadja azt a híres enciklikát, a Rerum Novarum kezdetű enciklikát, ami elindít egy sorozatot. Innentől kezdve a pápák kötelezettségüknek érzik, hogy elvi szinten mindig társadalmi kérdésekkel is mélyen foglalkozzanak. Eleinte leginkább ez munkáskérdés, de ez nagyon szorosan kapcsolódik az igazságosság, azigazságtalanság, a béke kérdésköre, a szegénység, amit Ferenc pápa gyakran említett, a periféria gondolata. És eljutunk oda, hogy Ferenc pápával már olyan témák is bekerültek az egyház társadalmi tanításába, mint az ökológia, atomfegyverek, nukleáris kérdések, nők helyzete, gyerekek. Jelezni akarta a mostani pápa, hogy kontinuitás van, XIII. Leó, és közte, aki Peruban dolgozik hosszú éveken keresztül egy olyan területen, ahol a legszegényebbek élnek, Erről Ferenc pápa is gyakran beszélt, hogy milyen igazságtalanság történik, amikor kevés embernek a tulajdonába jut a nemzeti vagyon, amíg nagyon sokan elszegényednek. Ez most csak kiragadott néhány gondolat, és lehetne ezt még mélyebben is boncolgatni, mert én elolvastam nagyon sok megnyilatkozását, amit felleltem, akár mint bíboros, akár mint egyházi szerzetes elöljáró, mert hosszú ideig volt szerzetes elöljáró, akár mint püspök. A perui püspöki konferencia alelnökeként kifejezetten ilyen szociális kérdésekkel foglalkozott. Ebben a névválasztásban ott feszül az ő egész életműve és még valami. Erről viszont nem beszéltek érdekes módon. Említettem a Szentszék elszigetelődését a nemzetközi térben, XIII. Leó volt az,aki azt mondta, hogy a pápai állam elveszett. Egy ideig még ő is dédelgette a pápai állam felállításának vagy újraindításának a gondolatát, aztán belátta, hogy ebből nem lesz semmi. De azt mondta, hogy akkor viszont legyünk olyan morális tekintély a nemzetközi közösségben, akire érdemes odafigyelni, hogy mit mond erkölcsi kérdésekben, és legyen békéltető. Nagyon sok olyan kérdés van, ahol újra az egyháznak tényleg tekintélyét és a békéltető funkciót kell használnia. XIII. Leó Bismarck felkérésére Spanyolország és Poroszország között közvetít, de ugyanígy volt közvetítő tevékenysége más nyugati országok között, és a Nyugat-Balkánon is. Ő az a pápa, aki azt mondja, hogy olyan puskaporos hordóknál, mint a Nyugat-Balkán, a Szentszéknek kell lenni annak az erkölcsi tekintélynek, aki figyel arra, hogy ott milyen népek élnek, megvédi a kisebbségeket és segíti a nagyhatalmakat a megállapodásban. Nem mindenben volt XIII. Leó sikeres, de maga a célkitűzés nemes volt, és azt gondolom, hogy a pápa azért is választotta ezt a nevet, hogy az egyháznak tovább kell menni a nemzetközi közösségben a békéltető szerepével. Hogy az hova vezet, meg milyen sikerrel, az majd a jövő kérdése. Eddig arról beszéltem, hogy mi az, ami összeköt, a kontinuitás, de van diszkontinuitás is. Sokakban felmerülhet az a kérdés, hogy miért nem a Ferenc nevet választotta. Ha megnézzük a programját, nagyon sok kérdésben, sőt a kérdések nagy többségében ez Ferenc pápa vonala. Szegények, periféria, és ő maga is olyan életet élt, szerzetesként ott volt, tényleg a szegényeket segítette, volt oktató, volt tanár, misszióban dolgozott, de van egy pár százalék az ő megközelítésében, teológia, egyházfegyelem, amiben nem Ferenc pápa. Én úgy érzem, hogy a névválasztással azt is akarta egy picit sugallni, hogy nemcsak kontinuitásban áll Ferenc pápával, a szociális kérdésekkel, akkor pedig ott van XIII. Leó, hanem egy bizonyos diszkontinuitás is lesz.

Miben nem a ferenci utat fog vinni XIV. Leó?

Véleményem szerint ezekben a kérdésekben ő más pozíciót fog elfoglalni. Volt egy szentmise, és a nagyon rövid Urbi et orbi áldás, ami fontos üzenet volt, de ettől függetlenül majd menet közben derülnek ki a hangsúlyok. Gondoljunk Ferenc pápára, aki az Evangélium Gaudium kezdetű apostoli buzdításában, azt is szokták mondani, hogy az ő induló beszéde, programbeszédje volt, meg lehetett tudni, hogy mit akar a pápa. És ha most visszaolvasom így a pápai életművet, akkor azt mondom, hogy valóban sok minden megvalósult. Vannak olyanok, amik nem annyira, de ennek voltak külpolitikai okai, voltak egyházpolitikai okai, mert azért a pápa is, bár a legfőbb hatalom, bizony figyelembe kell neki is venni, hogy milyen erőviszonyok mozognak a katolikus egyházban, és ezeket a változtatásoknál figyelembe kell vennie. Amiben én azt gondolom, hogy más lesz, azok teológiai kérdések, illetve egyházfegyelmi kérdések, morális kérdések. Gondolok itt konkrétan a nőknek a szerepére. Az eddigi pápa nagyon magas szintre emelte a nőket, adott esetben vezető beosztásba is kerültek a római kúriában a Szentszéknél. Ebben az új pápa egy klasszikusabb megközelítést fog képviselni a nők szerepéről, ami egyébként nagyon kiváltságos szerep a katolikus egyház teológiai tanításában, már csak azért is, mert az első szentje, a legfontosabb szentje a katolikus egyháznak Szűz Mária, Jézus Krisztus édesanyja. És nagyon sok női szent van az egyházban, akire felnéznek és tisztelik.

Az, hogy másképp fog gondolkodni, azt jelenti, hogy elcsapja a Ferenc pápa által kinevezett női vezetőket?

Abszolút nem erre gondolok, de jobban fogja hangsúlyozni a klasszikusabb női szerepeket, és ez szorosan kapcsolódik egy teológiai és egy morális kérdéshez. A papi szolgálat három nagy fokozatra oszlik, az egyik a püspök, az a legmagasabb, és a második a papság, a presbiter és az alsó szint, az első szint a diakónus, és hosszú idő óta megy a vita, hogy vajon nők felvehetik-e ezt a szentséget, az ősegyházban hogy volt ez pontosan. Nem teljesen tisztázott, és a pápai teológiai bizottság, illetve a biblikus kutatóbizottság is adott ki nyilatkozatokat erről, és mind a mai napig ez egy nyitott kérdés az egyházban. Ferenc pápa teret is adott, hogy akkor ezt gondolják tovább. Nyilatkozataiból nekem most úgy tűnik, hogy XIV. Leó nem fogja ezt a vonalat továbbvinni, tehát továbbra is a szent rend a férfiaknak fenntartott, én azt gondolom, hogy nála a nők diakónusi szentelése sem kerül elő. És ehhez kapcsolódik az LMBTQ érzékeny kérdése, ehhez Ferenc pápa meglehetősen nagy nyitottsággal állt hozzá ahhoz képest, ahogy megszoktuk a katolikus egyházi vezetőket.

Azzal, hogy azt mondta, hogy mindenki?

Nem. Még azt is lehetővé tette bizonyos keretek között, hogy homoszexuális párokat is megáldják, amit aztán a Szentszéknek meg is kellett magyaráznia. Ez nem egy régi történet, egyes püspöki konferenciák nem is vezették be, még tiltakoztak is.Máskor is voltak olyan megnyilatkozásai, a pápaságának az első felében azt mondta, hogy ki tett engem bírává, hogy megítéljem a homoszexuálisokat. Ez elindította utána az egyházban egy progresszívabb, liberálisabb nyitást. Az új pápa megnyilatkozásaiból úgy tűnik, hogy ebben sem lesz ennyire nyitott, vagy nagyvonalú a különböző LMBTQ mozgalmakkal, sőt, konkrét nyilatkozatai voltak arra vonatkozóan, hogy az LMBTQ és a hagyományos családmodellnek a felborítása, illetve az azonos neműek egyes állami jogrendszerekben való elismerése nem elfogadható. XVI. Benedeknek hasonló koncepciója volt, de nem Ferenc pápának. A kinevezés jelezte azt, hogy Ferenc pápa erre az emberre számít. De hangsúlyozom még egyszer, azért ez testületi döntéshozatal. A pápánál is ott van a püspöki szinódus, időnként összehívja a püspököket komoly kérdések megvitatására. De maga a bíborosi kollégium is egyfajta szinodalitást mutat, hiszen konzisztóriumra hívja időnként a bíborosokat, hogy egy általa kijelölt teológiai kérdést járjanak körbe. Ez is egyfajta szinódus. Bár Ferenc pápához kötik erősen ezt a szinódust, de a szinódus mindig is jelen volt, és előtte is ott volt az egyházban. Na most ebben a beszédben azért utalt erre, hogy közös utat gondol el, tehát az egyház közös úton megy, és ez a közös út egy missziós út. De ezt nemcsak Ferenc pápa. XVI. Benedek már külön olyan hivatalt hozott létre a Szentszéknél, ami kifejezetten az újraevangelizációt célozta. XVI.Benedeknek egy fontos teológiai gondolata volt, hogy újra kell evangelizálni a szekularizált világot, és erre ő hivatalt is létrehozott.

Olyan kérdésekről, mint a katolikus világegyházon belül a gyermekekkel kapcsolatos visszaélések, XIV. Leónak kihüvelyezhető az álláspontja? Ez sok országban kisebb-nagyobb sikerekkel megy, de van, ahol önjáróvá kezd válni.

Ez II. János Páltól kezdve központi kérdésévé vált az egyháznak, és komoly kánonjogi ismeretek kellenek ahhoz, hogy valaki ezt el tudja helyezni az egyház életében és jogában. Büntetőjogi tényállássá tette az 1983-ban kiadott egyházi törvénykönyv. Az egy más kérdés, hogy a végrehajtással óriási problémák voltak. Volt egy nagy probléma azokban az években, hogy a pszichológia túl nagy hatással volt az egyház jogára és az egyház életére. Nagyon sok jótékony hatása volt a pszichológiának, nem arról beszélek, hogy a pszichológia rossz, igenis jó a pszichológia. De ezt a büntetőjogi tényállást is, amikor bebizonyosodott, hogy papok ilyeneket követtek el, kezdték úgy mondani a pszichológia alapján, hogy valahogy gyógyítani lehet, és akkor valóban elküldték a papokat egy-egy ilyen szanatóriumba, utána visszajöttek, és aztán volt, hogy kaptak olyan feladatot, ahol gyerekekkel kellett foglalkozni. A büntető törvénykönyvet kellett volna alkalmazni, ami már akkor kimondta, hogy megfelelő büntetés akár a klerikusi állapotból való elbocsátás. Ezt éppen emiatt a pszichológiai hatás miatt nem alkalmazták. Aztán amikor már túl sok ilyen eset volt, II. János Pál a pápaságának az utolsó éveiben a saját akaratából belenyúlt a jogrendszerbe, és azt mondta, hogy nagyon komoly büntetéseket kell kiszabni. Egyszerűsítette az eljárást, a püspököket is felelőssé tette, ha nem járnak el, és az ilyen személyeket a klerikusi állapotból el kell bocsátani, mihamarabb, gyorsított eljárással. Ezen XVI. Benedek és Ferenc pápa is szigorított. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ez a büntetőjogi út az, amit a jelenlegi pápa is ezekben a kérdésekben képviselni fog. Nem is tehet mást, hiszen jelenleg az elődök által kiadott törvények hatályosak, hacsak meg nem változtatja őket, kötelezi is a helyi egyházi hatóságokat, hogy így járjanak el, és kötelezi a szentszéki hatóságokat, ha nem járna el a helyi egyházi hatóság, akkor közbeavatkozzanak. Most itt hadd mondjak egyetlen egy példát: a washingtoni bíborosnak az esete. Megfosztották a bíborosságtól mint méltóságtól, és visszavezették a világi, tehát a laikusi állapotba, elveszítette a klerikusi állapotot.

Mennyire tartja fontosnak a missziós tevékenységet az új pápa? Úgy fogalmazott, hogy vannak olyan területek a Földön, ahol kényszerítő szükség van arra, hogy odamenjenek, ahol lesajnálják, legjobb esetben is kinevetik a katolikusokat.

Meghatározó az egyházi szocializációja. Amerikában egy olyan szerzetesrendbe lép be, az ágostonos rendbe, aminek három fő elve van. Az egyik a pasztoráció, hogy emberekkel kell foglalkozni, a másik a misszió, és a harmadik a tudomány, az oktatás.A három kulcsgondolatban ott van a misszió. MiDe hol? El kell menni azokra a területekre, és neki nagy dél-amerikai tapasztalata van, de megjegyzem, hogy az ágostonos rend 50 országban, több kontinensen, kritikus helyeken nagyon komoly szerepet tölt be, oktatási intézményei vannak, szociális intézményei vannak, Peruban még olyan intézeteket is alapítottak, amelyek kifejezetten ökológiai, fenntartható mezőgazdasággal foglalkoznak. Llátszik az, hogy ő a missziót úgy gondolja, hogy összekapcsolva a szociális kérdésekkel. Az Egyesült Államokat is jól ismeri, az meg egy egészen más közeg, nagyon szekuláris, ahol nagyon érdekes katolikus egyház létezik, ez majdhogynem még nagyobb kihívást fog jelenteni a katolikus egyház számára.

Látszik-e a pápa eddigi életútjából, hogy mennyire ügyes politikus, olyan sajátos habitusú emberekkel kellene szót értenie, mint Donald Trump meg Vlagyimir Putyin?

Nagyon jó kérdés, mert eddig az látszik, hogy reflektált a nagy játékosok aktusaira. Trump bevándorlási politikájával természetesen nem ért egyet. Az izolációs politikával nem ért egyet. A szerzetesrend meg maga az egyház egy nagy nemzetközi közösség. Látszik az, hogy ő nem ért egyet a Trump-féle politikával. Nemrégiben volt a J. D. Vance amerikai alelnök látogatása Ferenc pápánál.Az inkább már inkább udvariassági látogatás volt, érdemi beszélgetésre onem nagyon került sor, de az alelnök azt mondta, a szeretet rendje, hogy először a család, aztán a nagyobb közösség, majd az ország, és utána beszélhettünk az egyházról, és ezt a megjegyzését is nagyon erősen az akkor prefektusként kritizálta.

Nincs igaza, a szeretetnek nincsen sorrendje.

Így van.Már nyilatkozott ilyen kérdésekben. De ugyanígy az ukrajnai kérdésben is nyilatkozott, amiben én úgy vettem észre, főleg Ferenc pápának a békéltető gondolatait vitte tovább. Biztos, hogy ezek nagyon nehéz kérdések. Az viszont sokat segíthet neki, hogy amerikai. Amikor beszélgettünk arról, hogy ki lesz a pápa, egyszer megemlítettem azt, hogy a jó angolnyelv-tudás most nagyon fontos lesz. Nki van jó angol nyelvtudása.

Meg még öt másik.

Igen, de az angol az anyanyelve, és mindenki a legmagasabb szinten az anyanyelvét beszéli. Másrészt pedig érti az amerikai egyházat, az amerikai mentalitást. Ha ügyes, márpedig szerintem ügyes, ezt az előnyre tudja fordítani. Volt egyházkormányzati tapasztalata, egyházmegye élén, a püspöki Konferencia második embere, a szerzetes közösségének a provinciáját vezeti. Zárójelben jegyzem meg, hogy a doktori dolgozatát arról írta, hogy a helyi szerzetesközösség kormányzása, az első ember hatásköre, joghatása, tehát kormányzati kérdésben írta még a doktori dolgozatát is. Azért volt valamennyi kuriális tapasztalata is, hiszen a dikasztériumban azért kellett döntéseket hozni, és itt visszacsatolnék rögtön ahhoz a kérdéshez, hogy mennyire lesz fontos számára a gyermekek védelme, ez nagyon erősen összekapcsolódik a minőségi papsággal és a minőségi püspökökkel. Ennek a dikasztériumnak pont az a feladata, hogy minőségi emberek kerüljenek az egyházmegyék élére. És nem csak az, hogy teológiailag, kánonjogilag képzett emberek, társadalmat ismerő emberek, adott esetben nyelvismerettel rendelkező emberek, hanem az is, hogy erkölcsileg olyan emberek kerüljenek az egyházmegyéknek az élére. Ebben volt neki szerepe, ha rövid ideig is, de azért látszik, hogy ez egy bizalmi pozíció, ahol kipróbált ember kell. És Ferenc pápa őt ismerte. Nemcsak a szociális kérdésekben, társadalmi kérdésekben elfoglalt pozíciója miatt, hanem a vezetői képességeit is ismerte.