Mögöttünk hagytunk két és fél pandémiás meg most már háborús évet is. Ezek a piaci folyamatok hogyan érintették a Molt?

Amikor a pandémia elkezdődött, mint mindenki mást, minket is sokkszerűen ért. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz holnap, mi lesz holnapután. Meg kellett nézni, át kellett állítani az egész működési rendünket egy kvázi háborús működési rendre. Ki kellett alakítani ügyeleti rendszereket. Gondoljunk csak arra, hogy a finomító 24 órás folyamatos melegüzem. Mi történik akkor, ha egy-egy kulcsüzemegységébe bekerül a vírus, megfertőzi a bent lévő állományt és nem tudjuk a műszakokat kiállítani. A válságterveink alapján a finomítóban aludtak a kollégák, nem engedtük őket haza, hogy ne tudjanak fertőződni, magyarul hermetikusan lezártuk a finomítót. Ez az emberi rész, amin mindenki átment, és van az üzleti része, amikor igen rövid idő alatt, húsz százalékkal csökkent a kőolaj iránti kereslet a világpiacon, ami hatalmas árzuhanást okozott. Persze ma már mondhatnánk fogyasztóként, hogy azok a régi szép idők. A 18 dolláros kőolaj miatt nagyon sok beruházás leállt. Azt lehetett tudni, ha ez tartósan így marad, akkor annak meglesz a böjtje. Meg is lett, hiszen emiatt, amikor a kereslet újra visszajött, hirtelen hiányzott a piacról az a kőolajmennyiség, amit az új beruházások miatt ki kellene termelni. Ez egy sokszerű állapot volt, amit az is jól jelez, hogy Észak-Amerikában volt egy délután, amikor beszaladt mínuszba a kőolajár, csak vigyék el, és fizetünk érte, mondták! Egészen hihetetlen esetek voltak, de aztán szép lassan elkezdtünk megtanulni együtt élni a járvánnyal, beálltak azok a rendszerek, amiket akartunk, mi is vettünk légzőkészülékeket Kínából, amiket aztán később elajándékoztunk, de az első pánik, mindenkit ugyanúgy ért. Valahogy túl kell élni.

Most már ez a rendszer benne van az új működés forgatókönyvben, ha még egyszer ilyen jön, akkor olajozottan tudják, mit kell csinálni?

Igen, most már megvannak azok a kézikönyvek, azok az eljárásrendek, amiket létrehoztunk. Ami pánikreakció volt, kidobtuk, amit túlreagáltunk, kidobtuk, de az összes olyan változtatást megtartottuk, amelyek beváltak.

Az állomány hogy bírta?

Nagyon fegyelmezett volt. A kollégák még azt is tudomásul vették, hogy csökkentettük bizonyos helyeken a fizetéseket, a menedzsment pedig lemondott a prémiumáról, tehát nagyon normálisan, azt kell hogy mondjam: felnőttként kezelte mindenki ezt a problémát. Sőt, jó volt nézni azt az egységet, ami kialakult, bár hozzáteszem, a mi életünkben már volt néhány ilyen kemény szituáció. Gondolhatunk itt akár a két ukrán-orosz gázválságra, amikor 2006-ban és 2009-ben, először korlátozottan, aztán 2009-ben egyáltalán nem jött ebből az irányból földgáz. De gondolhatunk arra is, amikor a Molt megtámadta az ÖMV, aztán később, amikor az ÖMV-től átvette az orosz Szurgutnyeftyegaz ugyanezt a részvénycsomagot, szóval azt nagyon jó volt látni, hogy minden ilyen válsághelyzet mennyire összerántja a csapatot.

Ez volt az eleje, a pánik, de azóta eltelt már két év, és még mindig benne vagyunk a pandémiában. Az milyen hatással van a Molra? Az árak már visszamentek, most viszont háború is van.

A megnövekedett kereslet, a piacon kialakult helyzet és az, hogy hozzászoktunk egy feszes gazdálkodáshoz, amit a pandémia megkövetelt, hozta a 2021-es kimagaslóan magas eredményét a Molnak, amihez persze azt is kell látni, hogy mennyire nem volt kimagasló eredmény az előző, a 2020-as év. Az, hogy a pandémia velünk van, egyszerűen megszokott gyakorlattá vált. Tudják az emberek, hogy időnként elrendeljük a létszámkorlátozásokat a tárgyalókban, hogy időnként elrendeljük a maszkviselést, de tudják azt is, hogy a liftbe be lehet szállni két embernél többnek. Tehát egy normális, velünk élő gyakorlattá vált.

A nyersanyagellátás folyamatos a Mol irányába?

Igen. A mi számunkra két izgalmas feladat van ellátásbiztonsági szempontból. Az egyik, hogy nemcsak Magyarországért, hanem Horvátországért, Szlovákiáért is felelősek vagyunk, hiszen mi működtetjük az ottani kőolajfinomítókat, ez a kőolajellátásnak a biztonsága, illetve a kőolajtermékeknek a piacra juttatása. A másik pedig a földgáz. Magyarországon mi rendelkezünk azzal a nagy nyomású földgázvezeték-hálózattal, amely eljuttatja a szétosztó helyekre a földgázt. Azt kell, hogy mondjam, hogy mind földgáz, mind pedig kőolaj szempontból jelenleg biztosított az alapanyagellátás. Nyilvánvalóan a háborút mi is megéljük, látjuk, hogy mi van a szomszéd országban, ami alapvetően érinti a kőolajellátásunkat. Nekünk is van B-tervünk, hogy mi történik akkor, ha…

A rubelelszámolásra is van terve a Molnak?

A rubelelszámolást egyelőre a gázra vezetik be, gázt viszont nem vásárolunk Oroszországból. Mi csak a nagynyomású vezetéken keresztül közvetítjük ki a kereskedők által megvásárolt földgázt. Tehát mondhatnám azt, hogy az az ő problémájuk, hogy hogyan fizetnek rubellel a földgázért. Egyelőre az látszik, hogy abban egységes álláspont van, hogy a rubelpiac nem egy likvid piac. Hol? Ki? Hogyan? Milyen áron juthat rubelhez? Nem olyan egyszerű, hiszen szankciók vannak a pénzintézetekre.

Moszkvában, a Központi Bankban.

Moszkvában, a Központi Bankban, de milyen árfolyamon? Azt látjuk, egyelőre erőteljes az ellenállás ebben az irányban. Hozzá kell tegyem, ha a kőolajra is bevezetné ezt Oroszország, bennünket az sem érintene, mert mi Oroszországból közvetlenül nem vásárolunk, a Mol alapvetően svájci tradereken keresztül veszi a kőolaj nagy részét.

Honnan, milyen vezetéken jön Magyarországra a kőolaj?

Ez a Barátság-kőolajvezeték, amely Oroszországból indul, átfolyik egy picit Belorusszián, és aztán Ukrajnán keresztül érkezik Magyarországra. Kettéágazik még Ukrajnában, az egyik ága megy Szlovákiába, és Szlovákián keresztül aztán Csehországba, a Prága melletti finomítóba, a másik ága pedig Százhalombattánál végződik. Ezt az útvonalat még a szocializmusban hozták létre a finomítók ellátására. A régi Szovjetuniónak az volt a működési elve, hogy a kelet-európai országok, amennyire lehet, mindegyik közvetlenül kapja Oroszországból a nyersanyagot, hogy ha bárhol probléma lenne, akkor meg lehet úgy szakítani, hogy a másik országot ne érintse. De azt is tudni kell, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia, amikor az első olajválság kitört, nem kapta meg Moszkvától azt a kőolajmennyiséget, amit korábban, hiszen dollárért nagyon jó áron el tudták adni az oroszok a kőolaj jelentős részét. A Szovjetunió ezért járult hozzá, hogy megépítsük az Adria-kőolajvezetéket, ami Krk szigetéről, Omisaljból indul. Ez egy mélytengeri kikötő, tehát nagy méretű hajókat is tud fogadni, és onnan följön a vezeték Magyarországra, és elmegy egészen Prágáig. Van egy elágazása is még Horvátországon belül, ez Belgrádig visz, a pancsevói finomítóba. A 2000-es évek után, amikor látszódott, hogy lehetnek problémák, elkezdtük fejleszteni ezt az útvonalat. Megnöveltük a kapacitását, beépítettük a szükséges berendezéseket, a kompresszorállomásokat felújítottuk. Ma ez az útvonal képes évi kilencmillió tonnányi kőolajat Százhalombattára, illetve a pozsonyi finomítóba eljuttatni. Ez a két finomító éves termelésének körülbelül a 85-90 százaléka. Ez egy alternatív útvonal.

De ebbe is csak orosz olajat lehet tenni a cső végén?

A finomítókkal van ilyen értelemben egy „probléma”. Ezek orosz típusú finomítók, ami azt jelenti, hogy orosz dizájn alapján épültek a hatvanas években az orosz kőolaj feldolgozására, és ez kivétel nélkül mindegyikre igaz.

A Mol mind a három finomítójára?

Gyakorlatilag a magyarországira és a szlovákiaira egyértelműen igaz, nagymértékben a rijekaira is, de az picit rugalmasabb a tengeri kőolajra, nem csak oroszt tud feldolgozni. Mi elkezdtünk kísérletezni azzal, hogy mennyit tudunk betermelni a nem urali kőolajból, és eljutottunk a 35 százalékig, ami per pillanat a fizikai határ. Ez azért fontos dolog, mert ez fordítva is igaz. Ha megnézem a schwechati, amerikai típusú finomítót, akkor az meg pont ellentétje ennek. Emlékezhetünk, mikor az osztrákok össze akarták kötni a schwechati finomítót a pozsonyi finomítóval, hogy orosz olajat tudjanak venni, akkor ők is csak a saját kapacitásaiknak a 25-30 százalékára akartak építeni, mert azt mondták, hogy nem tudnak többet bedolgozni. Ők meg orosz olajból nem tudnak többet beletenni.

Ebből egy laikus, mint én, levonhatja azt a következtetést, hogy ha elzárják az orosz olajat, akkor Schwechat képes amerikai típusú, tehát nem orosz típusú olajat elengedő mennyiségben finomítani? Vagy ne vonjuk le ezt a következtetést belőle?

Nem, ezt nem lehet levonni. A legabszurdabb eset az, ami hála istennek, semmilyen formában nem áll fenn, hogy leáll a százhalombattai és a pozsonyi finomító. Ehhez az kell, hogy először leáll a Barátság-kőolajvezeték mind Szlovákia, mind Magyarország irányába, majd utána, bármilyen oknál fogva kihirdetik a bojkottot arra, hogy nem lehet orosz olajat vásárolni. Az Európai Unió múlt heti döntése alapján a szénhidrogént energiahordozóként kivették a bojkott alól. Voltak országok, amelyek ezt javasoltak és voltak olyan országok, amelyek ez ellen erősen tiltakoztak. Azt mondták, hogy olyan ellátásbiztonsági problémát okoz, ami kezelhetetlen lenne. De ha ez az extrém eset bekövetkezne, akkor az osztrák finomító teljes kapacitással nem bírja ellátni ezeket a piacokat. Azt mondani, hogy ha a magyarországi és a szlovákiai finomító nem működik, akkor majd ellátnak bennünket külföldről, ez nem igaz, ezek a finomítók erre már nem képesek. Azt mondani, hogy behozzuk őket majd más exportútvonalakon, erre meg a logisztikák nincsenek kialakítva. Most arról nem beszélve, hogy egy-egy gazdaság mennyire sérülékeny akkor, amikor teljes egészében importra áll át egy termékből. Az ellátási láncok csődje pontosan mutatta meg a Covid alatt, hogy nem lehet teljes egészében importra átállni. Hogy miért nem vagyunk képesek feldolgozni, mondjuk, Brent típusú kőolajat? Arra meg azt a példát kell felhozni, hogy olyan, mint amikor azt mondjuk, hogy húsétel. Az lehet birkapörkölt meg lehet csirkemell is, ettől még húsételnek hívom. Az olaj kémiai összetevői, az állaga, a sótartalma, a csúszásképessége, a szállíthatósága, a kéntartalma, hogy a dízel és a benzin kinyerhetősége hogyan alakul bennük, ez teljesen eltérő. A bikavérnek is megvannak az összetevői, de mi van akkor, ha hirtelen eltűnnek a piacról és mással kell elkezdenem előállítanom a bikavér nevű cuvée-t. Ez nem megy egyik napról a másikra, ez hosszú idő és nagyon sok pénz.

Van akkora ellátásbiztonsági veszély Oroszország felől, hogy érdemes sok pénzt beletenni ezekbe a kísérletekbe?

Abban az esetben, ha arról születik döntés, hogy megszűnik Oroszország irányából mindenfajta exportlehetőség? Egyrészt ezt nem lehet megcsinálni egyik napról a másikra, másrészt ebben az esetben ennek a végrehajtása kettő-négy év és a sok százmillió dollár, amit el kell költeni. Azt mindenkinek tudomásul kell venni, hogy ez az pénz, aminek a megtérülése nulla, tehát ez önmagában soha nem fog megtérülni. Ezt nem tudjuk holnap megcsinálni. De nemcsak mi. Nem tudja megcsinálni Szlovákia, nem tudja megcsinálni Szerbia, nem tudja megcsinálni Bulgária sem.

Lehet vásárolni orosz kőolajat nem az oroszoktól?

Nem az oroszoktól tisztán orosz kőolajat jelenleg akkor lehet, ha van olyan trader, aki megveszi az oroszoktól, az meg ugyanaz alá a tiltás alá esik. De mondom még egyszer, mert ez egy cuvée, ez egy mixtúra, amit az oroszok létrehoztak. Elő lehet állítani, vannak olyan olajtermelő helyek a világban, például Líbiában, ahol lehet, hogy létre tudunk hozni egy hasonló mixtúrát. A líbiai olaj nagyon sok mindenben hasonlít az oroszra, de például teli van sóval. Az orosz kőolajban viszont relatíve alacsony a kéntartalom. Van olyan, amelyikben sokkal magasabb, van olyan, amelyikben még annál is magasabb, azt ki kell tudnunk vonni. Meg kell nézni, hogy van-e elegendő nyersanyag, hosszú távon leszerződtethető nyersanyag, hogy azt a cuvée-t, amit itt létrehoznánk, fixen mindig elő tudjuk állítani. Plusz arról az apróságról nem beszélve, hogy ehhez megfelelő tárolókapacitást kell beletennünk. Mi eddig körülbelül csak abba, hogy ha egy bármilyen probléma van a Barátság kőolajvezetékkel, 170 millió dollárt fektettünk be. Ettől nem lett olcsóbb a mi működésünk, ettől a biztonságunk nőtt meg.

Eléggé stabil és megbízható az orosz olaj minősége?

Egyszer volt egy komolyabb balhé, egy laza visszaélés Oroszországban, amikor higany került a kőolajba, elég komoly mennyiség, ami azért nem tesz jót a finomítóknak, a katalizátorokat levágja. Ennek a visszaélésnek a nagy részét már el is rendeztük az oroszokkal, tehát kifizették azt a kárt, amit okoztak. Az pedig, hogy időnként a cuvée-nek az összetételében valamelyik kémiai tulajdonság elér egy határpontot, egy mutatót, akkor mennek a levelek, hogy tessék visszaállítani az eredeti szintre. Azért gondoljuk el, ezt hány millió tonnában is keverik össze.

De nekem a végén, a kúton mindig ugyanazt kell kapnom, mert azt egy szabvány írja elő.

Ez egy szabványtermék, a szabványnak van tűréshatára. Amikor a tűréshatárnak a felső vagy az alsó határértékéhez megyünk, akkor megy a levél. Ezt nem ma kezdték azok a szakemberek, akik ezzel dolgoznak. Azt a kőolajat, amit Oroszországból hozunk, minden további nélkül a finomító le tudja finomítani.

Benzinársapka rendszere meddig tartható fenn a Mol szempontjából?

Amikor ellátásbiztonsági kérdés van, akkor alapvetően nem arról beszélünk, hogy most a Molnak ez megéri vagy nem éri meg, hanem egyszerűen az ellátást kell biztosítanunk. Ezt a kérdést tudtuk kezelni. A március 10-i héten őrültek háza alakult ki Magyarországon, amikor hirtelen megemelkedett a benzinnek és a gázolajnak az ára a környező országokban. Kialakult egy pánikreakció, a pánikreakciót kezeltük, és a pánik gyakorlatilag el is múlt. Azzal együtt megnőtt a benzinturizmus, még akkor is, ha a teherautó tranzitforgalmat korlátozta az akkor bevezetett jogszabály. Magyarországon a teljes fogyasztás egy normál márciusban 480 millió liter, ez most 570 millió liter lesz.

Tudnak ellene valamit tenni? A töltőállomáskezelőt nem lehet valószínűleg arra utasítani, hogy ha kell, akkor verekedjen azért, hogy mennyit szolgált ki.

Meg jogosítványa se nagyon van, nem tud hatóságként fellépni. Nyilvánvalóan tudjuk valamennyire korlátozni, föl tudunk valamennyire lépni. Annak a bizonyos pániknak azonban az volt az oka, hogy elterjedt: meg fogják szüntetni az ársapkát, és a háború miatt meg fog szűnni a kőolajellátás. A pszichológusok mindig azt mondják, attól esik az ember igazán pánikba, hogy van egy helyzet, amit nem ért, nem tudja a mélységét és cselekednie kéne. Úgy érzi, hogy valamit kellene csinálni. És ebben az esetben az egyetlen cselekvés, hogy elrohan és teletankolja a kocsit. És ha a kocsiba már nem fér bele több, akkor teletankolja a kannákat. Volt ez az ominózus kép, a csomagtartóban talált a nylonzacskóról, ami nem Magyarországon történt. Jóhiszeműek voltunk, mi azt akartuk megmutatni, hogy a pánikban egészen furcsa dolgokra képesek az emberek, csak azért, mert azt hiszik, hogy ezzel bármit meg tudnak oldani. Azért azt tudnunk kell, ha Magyarországon a 3,5 millió forgalomban lévő személygépkocsinak a felét csak 25 százalékkal több üzemanyaggal töltöm meg, az azon a napon 28 millió liter üzemanyagot jelent. A finomító teljes termelése 18-18,5 millió liter.

A pánikvásárlás az ilyen, akkor lefogy minden.

És ez meg lett spékelve azzal, hogy miután a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árat is befagyasztották, ezzel gyakorlatilag Magyarországon az import kétharmada megszűnt. Azok, akik korábban mástól vásárolták az üzemanyagot, közölték, hogy nem tudnak vásárolni, mert nem hajlandó senki tudomásul venni azt, hogy ugyanannyi a nagykereskedelmi ár, mint a kiskereskedelmi. Magyarországon van durván hatezer kiszolgálóhely, ebből kétezer benzinkút, és négyezer meg úgynevezett telepi szolgáltatás, ez a téeszeknek az volt üzemi benzinkútja, ahol a traktorokat meg a Volánt szolgálták ki. Megszűnt négyezer kiszolgálóhely, amire a benzinkutak nem voltak felkészülve, és három óra alatt fogyott el az üzemanyag a benzinkútnál. Nincs az a vállalat, amelyik ezt ki tudta volna szolgálni, ezért született ez a rendkívüli intézkedés. Visszatérve az ársapkára, nyilvánvaló, hogy amíg ez így marad, addig lesz feszültség az ellátásban. Hogyan lehet ezt megszüntetni? A magyarországi üzemanyagárakat három tényező határozza meg, egyrészt a világpiaci jegyzésár, nem mi döntünk róla, általában a rotterdami jegyzésárhoz szokták igazítani. A másik tényező, hogy milyen adók mennek rá az üzemanyagra, a harmadik tényező pedig a forintnak a dollárhoz viszonyított árfolyama. Maga a háború a dollárt meglökte, bár eddig minden háború a dollárt általában megerősítette, tehát önmagában már ez is egy olyan tényező volt, ami fölemelte az üzemanyag árát. Egész Európában hatott ez egyébként, mert az euró-dollár árfolyama is megváltozott. Ebből a három tényezőből kettő nem esik a mi kontrollunk alá. Nem tudjuk megmondani, hogy a kereslet-kínálat és az üzemanyagárak viszonya milyen lesz. Volt a háborús sokk, az megemelte az árakat, volt a kínálati sokk. Itt Európában például az orosz üzemanyagnak egy jelentős része kiesett. Ezek mind emelték az árakat. Hiába csökkenti az adót, adóval teljesen ezt nem lehet lefedni. És akkor innentől országonként eltérő megoldásokhoz jutnak. Én azt mondom, hogy nézni kell, hogyan alakul a piac és annak függvényében kell nézni, hogy milyen intézkedésekkel lehet a legharmonikusabban kezelni, hogy tartósan velünk marad ez a magas üzemanyagár vagy pedig egy átmeneti csipkéről volt szó.

Ha ennyire bizonytalan, hogy mi lesz, akkor azt lehet tudni, hogy a stop után milyen árak jönnek vajon?

Fogalmam nincsen, nem tudjuk az árfolyamot megjósolni, nem tudjuk megmondani, hogy mennyibe fog kerülni akkor a rotterdami jegyzés ára egy liter gázolajnak vagy egy liter benzinnek.

Lélektani határa van az üzemanyagvásárlásnak egy magánszemélynél, aki megteheti, hogy nem vásárol?

Amikor pánikvásárlás van, nem. Amikor elkezdünk beszélgetni környezetvédelemről, elkezdünk beszélgetni arról, hogy zöld társadalom, elkezdünk beszélgetni arról, hogy kizöldítés, CO2-kibocsátás, klíma, mit is jelent az éghajlatváltozás, akkor markánsabban jelen van, hogy az emberek elkezdenek tudatosabban járni a gépjárművekkel. De ezzel párhuzamosan viszont mi is történt a Covid alatt? Elkezdtünk megrendelni árukat, elkezdtünk kiszállíttatni árukat. Óriási mértékű lett a kisteherautó-forgalom a kiszállítások miatt, és ezek mind üzemanyagot fogyasztanak.

2021-ben hagyta jóvá a Mol igazgatósága a 2016-os, 2030-ra szóló hosszú távú stratégia aktualizált változatát és az már 2050-ig szól, de közben kitört a háború. Tartható lesz, ami a frissített stratégiában benne van?

Az első, ami nagy változás a Covid miatt, hogy megborultak az ellátási láncok, a korábbi globális gazdaságba vetett hit enyhe törést szenvedett. Az áru szabad mozgása úgy tűnt el, mintha soha nem lett volna. Azt tudjuk még, hogy a globális gazdaságba vetett megroggyant hit most a háború miatt kapott még egy nagyobb pofont. Az orosz–ukrán válság kapcsán kialakult kereskedelmi átrendeződésnek biztos, hogy van egy olyan következménye: az országok létrehoznak olyan kapacitásokat, amelyek válsághelyzetben be tudnak lépni. Tárolni akarnak szénhidrogént. 90 napot eddig is tároltunk a folyékony szénhidrogénből, azaz kőolajból, benzinből és dízelből. Megszenvedtük az ukrán–orosz gázválságot 2006-2009-ben, ezért létrehoztuk a stratégiai gáztárolót egyedüliként Európában és nagyon sokan le is hülyéztek bennünket, hogy erre most mi szükség volt, ez teljesen felesleges, ez pénzkidobás, minek ilyennel terhelni a gázárakat, a gázfogyasztókat. Múlt héten az unió úgy döntött, hogy minden országnak létre kell hozni stratégiai gázkészletet, mert hirtelen szembesültek vele, hogy nincsen a gázra stratégiai készlet. Ha leáll Oroszországból Európa irányába a gázszállítás, akkor 35 százaléka az európai gázellátásnak kiesne, és erre nincs felkészülve az Európai Unió. Ezeket a többletkapacitásokat adott esetben még a hagyományos üzemanyagokból is létre kell hozni. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy mi itt most hirtelen át foguk állni, de például van nálunk egy olyan projekt, hogy ötven százalék alá fogjuk csökkentjük a finomítónak az üzemanyag-kihozatalát. Ami nem fog változni, az a fogyasztási szolgáltatás, tehát a töltőállomások, ahol a lakossághoz el akarjuk juttatni az üzemanyagot. Ma már közel kétezer töltőállomásunk, kiszolgálópontunk van Közép-Európában, és ha sikerül lezárnunk a Lengyelországban kötött tranzakciónkat, akkor elérjük a 2400-as szintet. Nem fogjuk lezárni a vegyipari fejlesztéseinket sem, hogy kevésbé legyen sérülékeny a csoport pénzügyileg, mert ha az egyik rész éppen sérül a piaci kondícióik miatt, akkor a másik általában talpon van, sőt, lehet, hogy erősebb lesz. Ha az üzemanyagoknak lefelé megy az ára, akkor a vegyipar örül, mert a vegyipari alapanyagnak is lefelé megy az ára. Ha a kőolajnak fölmegy az ára, akkor általában az üzemanyagé lefelé megy. Ha az üzemanyagé fölmegy, akkor a kőolajtermelésnek megy lefelé az ára. Ezek ökölszabályok, amelyekben átmenetileg persze lehet eltérés, de hosszú távon ez biztos, hogy így van. Ez mind olyan, ami a stratégiánkkal összhangban van. A szén-dioxid-kitettségünket csökkenteni fogja, a klímaváltozás irányába tett lépéseket csökkenteni fogja, és el fogjuk érni azt, hogy 2050-re klímasemlegesek legyünk.

Ha mindenki most jön rá, hogy tárolókapacitásokat kell építeni, akkor ez nyilván növelni fogja a nyersanyag iránti keresletet. Honnan fogják összevadászni a nyersanyagot?

Ezt magyaráztuk Nyugat-Európának, hogy kőolajból, ha most hirtelen a tiltást elrendelik, a nagyobb országok gyorsan levadásszák azt a kőolajat, ami az ő finomítóikhoz szükséges, de a többi kicsi nem fogja tudni, ezért az összehangolt fellépés rettentő fontos. Ha azt mondja az Európai Unió, hogy öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz évben belül meg kell szüntetni a kőolajfüggőséget Oroszországtól, aminek rettentő nagy ára van, akkor ez egy döntés, amire rá kell készülni, és azt végre kell hajtani. De ha most azt mondja: ezt holnaptól meg kell szüntetni, akkor ki a gyorsabb? Ezt a problémát nem érzi Franciaország, nem érzi Svédország, nem érzi Hollandia. Ők ezt nem látják. Ezt mi érezzük. Ez a mi bőrünkre megy. Azokat a finomítókat másképp dizájnolták. Európában, csöndben hozzáteszem, azt hiszem, a szocializmus alatt épült az utolsó finomító. Persze, felújítjuk őket, új üzemegységek épülnek, de egész komplexum nem épült. Amikor Indiában voltam, ott mondták, hogy abban az évben 140 különböző típusú kőolajat fognak finomítani, amit mindig a mindenkori ár függvényében hoznak be.

Önellátás irányában ezekben a területekben el lehet menni, ha valakinek nincsen nyersanyaga? Magyarországon nem is tudom, mikor fúrtak utoljára olajat meg gázt.

Most is fúrunk.

De milyen mennyiségben?

Egy ementáli sajt ez az ország, megfúrtuk, amit meg lehetett. 1937-ben még Papp Simon vezetésével fúrták meg az első sikeres olajkutat, ami már nem lett száraz. A Standard Oilnak volt az egyik vezető mérnöke, bejárta a világot, nagyon sok sikeres találat után eljött Magyarországra, és büszkén jelentette, hogy megtalálták az első olajat a Trianon utáni Magyarországon. Aztán egyre több kutat fúrtunk, először Nagykanizsa térségében, Lenti térségében találtunk nagy mennyiségű szénhidrogént. A nyolcvanas évek elején hoztuk felszínre a legtöbb szénhidrogént, de ezen túl vagyunk és ez egy földrajzi adottság. Ugyanez igaz a gázra. Én amikor bejöttem a Molba, akkor 3,5 milliárd köbméter földgázt termeltünk, persze, ha belegondolok, ez jó régen, 23 éve volt. Ma a Mol körülbelül 1,1 milliárd köbméter földgázt hoz a felszínre. Ennek az automatikus, életgörbe szerinti éves csökkenési üteme öt és tíz százalék közötti. Ezt meg tudjuk felezni, de nem tudjuk megállítani a csökkenést, és közben fúrunk és találunk is. Van értelme? Minden köbméternek van értelme, amit Magyarországon találunk. Van teljesen használható földgáz, amit szinte azonnal be lehet tenni a csőbe, és vannak olyanok, amiket nem. És van olyan földgáz, amiről tudjuk, hogy ott van, megvan a helye, lokalizáltuk, meg is próbáltuk megfúrni, de aztán arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy a jelenlegi tudásunkkal, a jelenlegi technológiával nem érdemes a felszínre fölhozni gazdaságosan. És persze, ha most örökre marad ezen a 100 euró per megawattórán a földgáz ára, akkor lehet, hogy újra kell gondolni, hogy megéri-e és meg kell nézni, hogy azok a technológiák mennyit fejlődtek ahhoz képest, hogy ezek a fúrások megtörténtek. Ez a híres makói árok, ott van szénhidrogén. Rajtunk kívül még körülbelül 150-200 millió köbméter földgázt termelnek ki a többiek.

Hulladékhasznosításra, ha kinyitnák a koncessziót, pályázik-e a Mol? Zsiradék, sütőolaj, fáradtolaj, egyéb olaj?

Ezeket már most is gyűjtjük vagy gyűjtetjük, fölvásároljuk. Most nemrég adtunk át egy részben Mol-tulajdonú biodízelgyárat Komáromban. Ez az új üzem már nagymértékben képes arra, hogy állati zsiradékot, tehát állati hulladékot, zsiradékhulladékot vagy használt növényiolaj-hulladékot be tudjon dolgozni és biodízelként újra felhasználásra lehetővé tegye. Ez egy nagyon nagy dolog. Ebből egyre többre lesz szükségünk.

Akkor az eddig meghatározott uniós green deal elveket ki lehet dobni?

Az áru szabad mozgása szinte bibliai szentségként volt kezelve, hogy azt nem lehet felrúgni, a magántulajdon sérelmét nem lehet felrúgni és még sorolhatja az ember, ami az utóbbi időben azért megkérdőjeleződött. Ami egyértelműen értéknövelés vagy ellátásbiztonsági feladatainkból származik, és ott elmegyünk a határig, és lehet, hogy olyan lesz, amikor azt mondjuk, hogy szabályozómódosítások kellenek ahhoz, hogy tovább tudjunk menni. Ez előfordulhat. Ez a nagy különbség a Mol mint a régióért felelősséget érző vállalat vagy bármilyen más piaci szereplő között, hogy minekünk az ellátásbiztonság minden mást megelőző prioritás.

Jó, de ezt a részvényesek értékelik?

Abszolút igaza van, de ezt hosszú távon kell nézni. Mi itthon otthon vagyunk, ebben a régióban mi otthon vagyunk, ez felelősséggel jár, de lehetnek ebben rövid távú problémák. Mi azt mondjuk, hogy hosszú távon a részvényeseknek is meg kell, hogy lássák, hogy ez egy felelősséggel is jár. Tudjuk, hogy van ilyen, tudjuk, hogy létezik ilyen, megcsináljuk, mert meg kell csinálni. Miért, mit kellett volna csinálnunk, leállnunk? Azt mondani, hogy bocs, akkor mi sem szállítunk? Ezt nem tehetjük meg egyszerűen, ez egy felelős gazdálkodás, ez egy felelős vállalati magatartás.

A lengyelországi üzletre mindenki rámondta az áment? A PKN-Orlennel meg egy lengyel társasággal volt egy hármas üzlet, lengyelországi kutak autópálya mellett, cserébe magyarországi meg szlovákiai kutak?

Miért is lett szükség erre a tranzakcióra azon túlmenően, hogy mi azt mondjuk: ez egy egészséges piaci részvétel nekünk Lengyelországban, a lengyel olajvállalat számára pedig egy piaci növekedés déli irányban, hiszen nem voltak jelen errefelé. Magyarországon és Szlovákiában egészen marginális jelenlétük volt, ezekbe az országokba gyakorlatilag be tudnak jönni ezzel úgy, hogy már rögtön kellemes piaci részesedést kapnak, amiből aztán tudnak tovább növekedni. Erre azért volt szükség, mert Lengyelországban két olajvállalat volt, az összeolvadásukról megszületett a döntés, és azzal, hogy ez egy lengyelországi történet, a két finomító hirtelen lokális piaccá vált, ezért Brüsszel koncentrációs eljárást indított, ami alapján kötelezte az egyik üzletfelet, hogy csökkentse bizonyos eszközeit, és ebben benne volt az, hogy mintegy négyszáz benzinkútját értékesítenie kellett. Ez megy be Brüsszelbe, most megnézik, hogy ez arányban van-e azzal, amit ő előzetesen megállapított mint piaci koncentrációt. Brüsszelnek a válaszát várjuk.

A Mol a pénzügyi szolgáltatásokba be akar lépni?

Viccesen most azt mondhatnám, hogy amíg Csányi Sándor ott ül az igazgatóságban, nem is merünk addig belépni. De ez persze vicc. Én mint régi bankár akár mondhatnám azt is, hogy miért ne lépnénk be, hiszen a bankszakma nem egy ördöngösség, bár sokkal bonyolultabb lett, mint az én időmben volt, sokkal szabályozottabb is lett. Semmit nem lehet kizárni, ahogy a világ megy a virtuális világ irányába, ahogy egyre kevesebb szerepe lesz a fizikai jelenlétnek, ahogy az online világ előtérbe kerül, akár lehetne azt is mondani, hogy miért ne. Per pillanat azt mondom, hogy van elég új és izgalmas üzletünk, ilyen például a hulladékkoncesszió, amiben várjuk azt, hogy le tudjuk zárni az állammal a tárgyalásokat.