INFORÁDIÓ
2021. augusztus 2. hétfő
Lehel

schmidt mária

terror háza

történelem

rendszerváltozás

szabadság

Schmidt Mária: a nemzeti öntudat megélése olyan erős identitást ad, amit nem lehet felülírni

Schmidt Mária: a nemzeti öntudat megélése olyan erős identitást ad, amit nem lehet felülírni

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

1989-1990 arról is szólt, hogy szerettünk volna visszatagozódni Európába, olyanok lenni pont, mint a nyugatiak, de mára büszkék vagyunk arra, amiben különbözünk tőlük – mondta új könyve kapcsán Schmidt Mária történész az InfoRádió Aréna című műsorában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója beszélt a szabadság kivívásának lépéseiről, az elmúlt 30 évet meghatározó gazdasági kényszerpályákról és arról is, hogyan lépett az internacionalizmus helyébe a globalizmus ideológiája.

Az látszik már, hogy mi jellemezte a gazdaság és a hazai, valamint a nyugati politikai elit viszonyát ebben a harminc évben?

A nyolcvanas évek utolsó éveiben már nyilvánvaló volt, hogy működésképtelen az a gazdasági szerkezet, amit a kommunista rendszer kialakított. Az is nyilvánvaló volt, hogy rettenetes mértékben eladósodtunk, folyamatos újabb hitelfelvételekre szorulunk, másrészt valamit csinálni kell az elavult gazdasági szerkezettel. Elsősorban a németek próbáltak bejönni, akár hitel megajánlásával, akár mint beruházók. Ötven eladásra kínált állami vállalat listája volt ott Kohl kancellár bizalmasának az asztalán, amikor még kommunizmus volt, ez még a pártállami tisztviselőkön keresztül ment. Két alternatíva állt előttünk. Vagy az, hogy a németek veszik kezükbe az egész térség gazdasági újjászervezését, vagy pedig az, hogy az amerikaiak fogják a saját elképzeléseiknek megfelelően irányítani. Ez a két alternatíva találkozott egymással, és az amerikaiak érdeke jelentősen esett a latba, még akkor is, ha a német tőke és politikai befolyás szerepe egészen meghatározó volt. Helmut Kohl német kancellár azt találta ki, hogy európaizálni fogja a német egységet. Ezt azzal adta el a belpolitikában, hogy mindez úgyis az Európai Unión belül történik, és az Európai Unió birodalommá szervezésének felgyorsítása meg fogja oldani a német kérdést, azaz a német birodalom fel fog oldódni Európában. Ezzel szemben az amerikaiaknak nem volt érdekük, hogy egy egyesült európai birodalom jöjjön létre német vezetéssel, mert már kétszer háborúztak azért, hogy ne Németország vezesse Európát. Nekünk is az volt az előnyös, hogy az amerikaiak lazább európai uniós elképzelése valósult meg, amiben a nemzeti szuverenitásunk megmaradt. A másik fontos tényező pedig az, hogy kihasználva azt a helyzetet, amit a piacnyitás a térségünkbe nyújtott, bejöttek ide a külföldi pénzek, első sorban az amerikaiaké, aztán a németek pénze is. Velük idejöttek a nemzetközi tanácsadó cégek, és ők irányították a privatizációt, ők határozták meg a gazdaságpolitikai irányokat és ők mazsolázták ki mindazokat a javakat, amelyeket a saját tulajdonukba akartak venni. Gyakorlatilag mindenhol ez ment végbe.

Idézi a Szolidaritás egykori vezetőjét, aki azt mondja, arra talán gondolt, hogy a nómenklatúra jó nyugdíjjal vonulhat vissza, de arra nem, hogy korai kapitalisták lesznek belőlük. Ez kin múlott?

Tulajdonképpen a nyugatiakon múlott. Nyugat-Európában a hetvenes évektől az enyhülés politikája várt irányadóvá. Ez azt jelentette, hogy a hazai technokrata vezető állampárti réteg közelebbi kapcsolatokat ápolhatott nyugat-európai partnereivel, tehát ennek a ’89-ben a hatalomból állítólag kiszoruló pártállami vezetőrétegnek már megvoltak a személyes nyugat-európai kapcsolatai. A partnerek pedig abban voltak érdekeltek, hogy őket tegyék meg a itteni kiszolgálóikká, és ezt meg is tették. Ne felejtsük el, hogy Magyarországon a rendszerváltás előtt szinte a teljes írott sajtót lenyúlták a németek, de mindenhol meghagyták a pártállami kádereket főszerkesztőknek, kiadói igazgatóknak - még mielőtt az első szabadon választott kormány bármit léphetett volna. Ez történt a teljes médiával Magyarországon, de az összes többi országban szintén. Az a szomorú helyzet állt elő ’89-90 után, hogy az elsőkből lettek az elsők, azaz megtartották a hatalmat, dacára annak, hogy az első szabadon választott kormányt az MDF vezette, és az egykori kommunisták nem kerültek be a kormányba. De a hatalom továbbra is megmaradt a pártállami nómenklatúra kezében, és ez egészen 2010-ig így volt.

Közben ott volt a második szabad választás, ahol a Horn-kormányt hozták vissza, aki ha akart volna, egyedül is kormányt alakít. Ennek milyen magyarázatát látja?

Azért, mert hatalmas megrázkódtatás volt az a négy év, amely az első szabadon választott kormányzást jellemezte. A magyar emberek nagyon boldogok voltak, hogy kiszabadultak a Szovjetunióból és vége volt a kommunizmusnak. De hidegzuhanyként érte őket, hogy az a gyarapodás, és szocialista polgárosodás, amely a hetvenes-nyolcvanas években végbement, mind külföldi kölcsönpénzből ment, és emiatt gazdasági csőd lett. Másfél millió ember került az utcára egy olyan országban, ahol évtizedeken keresztül ismeretlen fogalom volt a munkanélküliség. És azt gondolták, ha visszajönnek a kommunisták, akkor majd jó lesz minden, mert hiszen biztos csak az volt a baj, hogy az Antall-kormánynak nem volt elég szakértelme. Ne felejtsük el, hogy Antalléknak olyan médiaviszonyok között kellett dolgozniuk, ami száz százalékig az ellenzék kezében volt, nem is volt megszólalási lehetőségük. Nemhogy nem állt a rendszerváltoztatásból keletkező feladatok teljesítése mellé a média, hanem ahol lehetett, csak a fát vágta alattuk, és ezért az emberek elhitték, hogy majd jönnek a szakértők Horn Gyulával. Ezért választották meg.

Miért látja ennyire fontosnak a média szerepét, amikor egy ember, bármit is mond neki bármilyen kormány médiája, ha bemegy a boltba, a kórházba, akkor a saját szemével látja, hogy mi a valóság?

Pontosan tudtuk a pártállam alatt, hogy a média hazudik. De akkor, ’90 után az első években, még volt egy olyan illúziónk, hogy most szabad a sajtó, most nyilván az igazat fogja írni. Most már megint szkeptikusabbak az emberek, és visszajönnek azok a tanulási folyamatok, amelyeket a kommunista diktatúra alatt szereztünk, de az első négy évben nagyon sok volt bennünk az illúzió, kellett egy kis idő, amíg megtanultuk ezeket levetkőzni.

Oroszországnak mi a szerepe ebben az elmúlt harminc évben, amikor nincs Szovjetunió, nincs közvetlen utasítás?

Oroszország továbbra is egy nagyon fontos ország. Nagy csapás érte, hiszen egy világbirodalom volt, a kétpólusú világ egyik pólusáról beszélünk. Az emberek nagyon sokat szenvedtek a kommunizmus alatt, de bizonyos szempontból kárpótolta őket az a tudat, hogy ők világpolitikai szereplők, és egyenrangúak az Amerikai Egyesült Államokkal. Ennek a nagyhatalmi állásnak az elvesztése fájdalmasan érintette őket, és rájuk zúdult 75 év összes fájdalma, kibeszéletlensége, kudarca. A mai napig is látszik, hogy például az Egyesült Államok propagandája, amely láthatólag nem tudott egy olyan jól látható ellenséget kreálni, amilyen a Szovjetunió volt, megpróbálja ebbe a szerepbe Oroszországot beszuszakolni. Oroszországnak ma nagyon sok problémája van, ugyanakkor a mi számunkra az egyik legfontosabb kvázi-szomszédunk. Részben mert Oroszország, ahogy a mondás tartja, sosem olyan kicsi, mint szeretnénk, és soha nem olyan nagy, mint ahogy félnénk tőle. Viszont az energiaellátásunk szempontjából számunkra nélkülözhetetlen partner.

2004 óta vagyunk az unió tagjai, magunk döntöttünk erről. Mi ennek a mérlege? Mit adott nekünk az unió?

Az unió adott nekünk lehetőséget ahhoz, hogy bekapcsolódjunk a nagyobb piacba, abba a gazdasági egységbe, amit Európai Uniónak hívunk. Ugyanakkor a fogadtatásunk a mai napig eléggé ambivalens. Amit reméltünk, hogy megszűnünk Európában másodrangú polgároknak lenni. Ez nem történt meg. A belső szalonokba nem engedtek be minket. Ez 2008-ban nyilvánvalóvá vált, amikor a gazdasági válság legsötétebb órájában kijelentették, hogy a pénzügyi háló ránk nem vonatkozik. Lesz velünk, ami lesz.

Elfogadás kérdése az unió részéről az, hogy partnernek tekint-e bárkit, amikor bárki vétózhat például?

Igen, elfogadás kérdése, mert az, hogy a hollandok leszavaznak valamit, vagy a franciák, vagy az olaszok, az soha nem probléma. Ha mi csinálunk valamit, ha mi szólunk be, akkor rögtön föl vannak háborodva és jön a kioktatás. Például az a tény, hogy minket még mindig újonnan csatlakozottaknak hívnak, ennyi idő után is, vajon mit jelent? Én nem emlékszem, hogy Ausztriával kapcsolatban például fölmerült volna ez a megfogalmazás, pedig nem mindenki az alapításkor, egy időben csatlakozott az unióhoz.

Lát-e ebben az elmúlt harminc évben meghatározó jelentőségű politikai és gazdasági aktorokat Magyarországon?

Látok. Mindenekelőtt Antall József, aki megteremtette a demokratikus működés kereteit és Orbán Viktor, aki 2010-től teljesen új sikerpályára állította Magyarországot. Ennek az a jelentősége, hogy 2008-ig föl sem merült, hogy ne másoljuk mindenben le a nyugati modellt, mert meg voltunk arról győződve, hogy ez egy működő és sikert biztosító modell. Amikor 2008-ban összeomlott ez a gazdasági rendszer, akkor ráeszméltünk arra, hogy ez az út bevezetett a szakadékba, és most már jobb lesz, ha a saját érdekeink, a saját lehetőségeink és a saját szempontjaink alapján próbálunk meg módosítani azon a modellen, amiben működünk. Ezt hívták unortodox gazdaságpolitikának, és azóta ebbe az irányba megyünk. Hazaküldte az Orbán-kormány azt az IMF-et, amelynek a gazdaságpolitikája nem áll másból, mint megszorító intézkedések agyatlan és helyi specifikumokat nélkülöző követelményrendszerének a felállítása.

A gazdaságban lát olyan embereket, akik meghatározó jelentőségűek?

Persze. Hát Csányi Sándort ki nem látja? Matolcsy Györgyöt ki nem látja? Hernádi Zsoltot? Kinőtt már egy olyan gazdasági elit, amelynek a sikerei, a képességei megmutatkoznak abban az eredménypalettában, melyet föl tudunk most már festeni. Vannak olyan vállalatok, amelyek a határokon kívül is sikerrel tudnak megjelenni, és a magyar gazdaság szereplőit a határon túlra is el tudják vinni. Ez fontos és nagyon jó dolog.

Úgy fogalmaz egy helyen a könyvben, hogy a háborúnak még nincsen vége. Miről szól most a háború és kik állnak a csatatéren?

Most arról szól a háború, hogy milyen lesz a XXI. század. Mozgásban van minden. Azt érezzük, hogy a bipoláris világ megszűnte után kialakult egy egypólusú világ, a Pax Americana, de az Amerikai Egyesült Államok egyeduralmának a vége felé vagyunk. Amerika már nem tudja a világot egy központból irányítani, mert új játékosok jelentek meg. Ezek a kihívások, mondjuk, Kína tekintetében még nem a katonai erővel szembeni egyensúlyt jelentik, de innovációban, pénzügyi lehetőségekben, termelékenységben nagyon jelentős kihívást jelent nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem Európának is. És ott van India, az arab világ, Dél-Amerika - többpólusúvá kezd válni a világ. Hogy ezek a pólusok hogyan tudnak együttműködni, milyen viszonyt tudnak kialakítani, ez ma még nem látszik. De az látszik, hogy Európa szerepe zsugorodófélben van. Ezért lenne nagyon fontos, hogy Európa végre elkezdjen ezekkel a kihívásokkal foglalkozni. Lehet, hogy most jólétben élnek a nyugat-európai országok. De elég lesz-e tíz vagy húsz év múlva, ha ilyen kevés a termelés, ha ilyen kevés a munka, ha ilyen kevés az innováció, ha ilyen kevés a teljesítmény, ha a képzési színvonal ennyire alacsony, mint most? A XIX. század végén a világ legjobb egyetemei Németországban voltak. Ma nem tudok egyet sem mondani a jobbak közül sem. Ezeknek mind hosszú távú következményei vannak, és miután egy új évszázadban vagyunk, ez nem a XX. század folytatása – ahogy a XX. század sem folytatta a XIX. századot, ott is minden újjáalakult –, most is minden átalakul. És nekünk nagyon észnél kell lenni, hogy mi az a pozíció, amit el tudunk foglalni. Mert nekünk muszáj sikeresnek lenni.

A cikk végére ért.

Nyitókép: 168ora.hu
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018