Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Pazarlóak a németek - állítja a berlini kormány mezőgazdasági minisztere

Németországban évente csaknem 11 millió tonna élelmiszert dobnak ki - hívta fel a figyelmet Alois Rainer mezőgazdasági miniszter a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában szombaton, a jövő hétfőn induló, "Túl jó a kukába" országos szemléletformáló kampány előtt.

"Ezt a hatalmas, értékes erőforrás-pazarlást csak közös fellépéssel lehet csökkenteni" - hangsúlyozta Rainer. Hozzátette, hogy tárcája becslése szerint a hulladék 60 százaléka magánháztartásokból származik. A jövő héten induló figyelemfelhívó kampánnyal a német fogyasztóvédelmi szervezeteknek az a célja, hogy visszaszorítsák az élelmiszer-pazarlást a túltermelés és túlkínálat közepette.

"A szavatossági idővel ellátott élelmiszereket akár már öt nappal a lejárati idő előtt leveszik a polcokról és kidobják" - mutatott rá a fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége a honlapján kiadott közleményben. A szervezet hozzátette, hogy

a rászorulók a kukákból vesznek ki élelmiszereket Németországban, ami köztudott, noha jogilag tiltott.

Az előző kormány részleges legalizálást fontolgatott, de Németország 16 tartománya nem tudott egységes iránymutatásban megegyezni, ami a szövetségi rendszerben szükséges lenne.

A mezőgazdasági minisztérium szóvivője közölte, hogy jelenleg nincs új kezdeményezés előkészületben az ügyben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×