Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
312.53
bux:
140630.7
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Kétpúpú tevék a fennállásának 157. évfordulóját ünneplő Fővárosi Állat- és Növénykertben 2023. augusztus 9-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Tejelőteve-tápot is gyárt majd egy magyar cég Kazahsztánban – a cél Európa meghódítása

Az UBM Csoport a közép-ázsiai ország legnagyobb és legfejlettebb technológiájú premix üzemét építi meg Kazahsztánban. A vállalat vezérigazgató-helyettese, Janositz Balázs az InfoRádióban elmondta: a tevetej super food termék, nagyon kedvező élettani hatásai vannak, és mivel egyre több muszlim él Európában, arra számít, hogy lesz felvevőpiaca a kontinensen.

Az arab országokban rendkívül népszerű élelmiszer a tevetej, amely egyéb kedvező élettani hatásai mellett azzal is kitűnik, hogy eleve laktózmentes. Az európai fogyasztók még idegenkednek tőle, de például Németországban már annyira sok muszlim él, hogy egy ottani család hatvan állattal megnyitotta az ország első tevetej-farmját. A lüneburgi gazdaság vezetője pedig azt mondta, már a német fogyasztók is hajlandók egy liter tevetejért 11 eurót fizetni.

Egy magyar takarmánygyártó cég, az UBM Csoport pedig gondolt egy merészet, és Kazahsztánban létesít takarmánygyárat, ahol egyebek mellett tejelőteve-tápot is előállítanak majd. A vállalatcsoport vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: az UBM Csoport egyedüliként képviseli az agrár-élelmiszeripari szektort a Budapesti Értéktőzsdén. Hat országban összesen 18 céggel végzik tevékenységüket, itthon pedig piacvezetők a takarmánygyártó vállalatok között. Nyolc évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy a hazai sikereken felbuzdulva regionálisan is terjeszkedni kezdenek. Már jelen vannak többek közt Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ausztriában és Olaszországban is. Janositz Balázs hozzátette: céljaiknak megfelelően

az utóbbi időben felmérték, hogy még milyen piacokon, mely országokban lenne érdemes hasznosítani a stratégiájukat, és így esett a választásuk Kazahsztánra.

Az UBM Csoport a közép-ázsiai ország legnagyobb és legfejlettebb technológiájú premix üzemét építi meg. A premix előkeveréket jelent, az állati tömegtakarmányok egyik, kevesek által ismert alkotóeleme. Janositz Balázs megjegyezte: a takarmányok közül sokan ismerik a búzát, az árpát, a kukoricát vagy a napraforgót, és az is eléggé közismert, hogy különféle fehérjehordozók is vannak a tápokban. Ugyanakkor léteznek olyan koncentrátumok is, amelyek többféle vitamint, lizint, metionint vagy egyéb táplálékkiegészítőket tartalmaznak. Ezek életfontosságúak a haszonállatok számára. Ezeket egy koncentrált, a takarmányhoz képest állagában sokkal sűrűbb, nagyobb tömegű anyagba keverik össze, és így jön létre a premix. A makroelemekhez viszonyítva általában fél, egy vagy maximum két százalékát teszi ki a takarmánynak a premix.

Az UBM Csoport vezérigazgató-helyettese kitért arra is, hogy a takarmányozás országspecifikus. A különböző országokban a tradíciók vagy az exporttevékenység sajátosságai miatt máson van a fókusz az állattenyésztésben. A magyar cég által kiválasztott Kazahsztánban például nagyon jelentős teveállomány van, ezért értelemszerűen az ottani piac nagy hányadát képezi a tevetakarmányozás. Janositz Balázs kiemelte: a tevetejet super foodként tartják számon, Kazahsztánban is a hazai fogyasztás mellett nagyon hangsúlyos az exportja. A vezérigazgató-helyettes úgy fogalmazott,

az arab világban „korlátlan mennyiségű tevetejet el lehet adni”, mert rendkívül közkedvelt termék a finom íze miatt, ráadásul az élettani hatásai nagyon kedvezőek az emberi szervezet számára.

Janositz Balázs saját tapasztalataira hivatkozva azt mondta, a tevetej nagyon jó termék, de egyben drága is. Mint fogalmazott, az ilyen élelmiszereknek van egy pszichológiai háttere, ezért arra számít, hogy ha lesz is piaca a jövőben a tevetejnek Európában, mindenképpen szükség lesz „érési fázisra”, amíg az átlagos európai fogyasztókhoz eljut, illetve megkedvelik a terméket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre nagyobb számú muszlim közösségek élnek Európában, így azt valószínűsíti, hogy lesz felvevőpiaca a kontinensen a tevetejnek.

Az UBM Csoport vezérigazgató-helyettese végül visszatérve a lüneburgi kis családi gazdaságra viccelődve megjegyezte: „hatvan teve azért nem csinál nyarat.” Kazahsztánban milliós állomány van, de üde színfoltnak nevezte a németországi farmocskát, és szerinte örvendetes, hogy egyre többen tudomást szereznek a tevetejről. Janositz Balázs mindenkinek ajánlja, hogy kóstolja meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Veszélyes bogár jelent meg Magyarországon, itt a felhívás a lakosság felé

Veszélyes bogár jelent meg Magyarországon, itt a felhívás a lakosság felé

Megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét június végén Beregsurány térségében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata. A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el. A Nébih emellett felhívja a lakosság figyelmét, hogy amennyiben a kőrisrontó karcsúdíszbogárhoz hasonló rovart észlelnek, haladéktalanul jelezzék azt a helyi kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, valamint a Nébih-nek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×