Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
312.34
bux:
0
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
A manual worker looking satisfied with the work done on the construction site
Nyitókép: AzmanJaka/Getty Images

Trendfordulást vár az idei évtől az ÉVOSZ

Nagyságrendileg 20 ezer új építésű lakóingatlan áll kivitelezés alatt, amiből a mostani szerződésekből kiindulva az idén megközelítőleg 15 ezer készülhet el, ezzel párhuzamosan 180 ezer lakást újíthatnak fel – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy mindkét szegmens elmarad a várakozásoktól. Míg előbbinél 35 ezer új lakás építését tartanák optimálisnak, utóbbinál a korábbi években az ágazat több mint 200 ezer lakás felújítását is el tudta végezni.

Ezért a szakszövetség szerint a lakásépítés területén fontos a Magyar Nemzeti Bank zöld otthonteremtési programjának újraindítása, amely a magasabb inflációs környezetben is kedvező kamatozású hitellel segíti a lakásépítést. A lakásfelújítást pedig az ÉVOSZ által is szorgalmazott – egyebek mellett kamattámogatott hitelt is tartalmazó – Otthonfelújítási Program elindítása erősítheti fel.

2024-ben kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ez ugyanakkor a magánszektornak jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás

– közölték.

Ezáltal a korábbi évek trendjével ellentétben 2024 elejétől kínálati piac jellemzi az építésgazdasági értéklánc – tervezés, kivitelezés, projektmenedzsment, épület-üzemeltetés és -fenntartás, építőanyag-gyártás, építőanyag-kereskedelem – egészét. Mindez pedig azt jelzi, hogy a szabad kapacitások meghaladják a fizetőképes keresletet.

A szervezet szerint 2024 legnagyobb kihívása az építésgazdasági értéklánc szereplői számára a hatékonyság javítása lesz. Ennek első eleme a működésben és a projektek megvalósításában is a költségcsökkentés, a képzés, a munkaerő kiváltásának módozatai.

Arra is kitértek, hogy idén az építőipar a termelés csökkenésére számít a cégek véleményét és a 23,5 százalékkal alacsonyabb rendelésállományt figyelembe véve. A magas hitelkamatok, a képzett munkaerő hiánya és az alapanyagok áremelkedése is mérsékli az ágazat teljesítményét.

Az ÉVOSZ az építőanyagok árainál az év első felében stagnálást, a második felétől pedig

enyhe árnövekedést vár.

Azoknál az építőipari anyagoknál lehet számottevőbb áremelkedés, amelyek előállításához az átlagosnál nagyobb energiafelhasználásra és import alapanyagokra van szükség, ez utóbbinál az euro/forint árfolyamváltozása is befolyásoló tényező.

Az ÉVOSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy 2022-2024 között a szakmából várhatóan nyugdíjba vonulók száma mintegy 20 ezerrel haladja meg az építőipari munkaerőpiacra belépőkét. Ezért bővülhet a külföldi vendégmunkások száma, ahol állápontjuk szerint a hangsúlyt a szakképzett munkaerőre kell helyezni, akikért már a nemzetközi munkaerőpiacon kell versenyezni.

Mindezek mellett az idén várható erősebb piaci versenybe unión kívüli székhelyű vállalkozások is bekapcsolódnak. A verseny tisztasága a mostaninál nagyobb piaci ellenőrzést igényel – olvasható az ÉVOSZ közleményében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaudi-Nagy Tamás felfedte, ki nyújtotta be a kegyelmi kérelmet

Gaudi-Nagy Tamás felfedte, ki nyújtotta be a kegyelmi kérelmet

Az ügyvéd felszólította Magyar Pétert, állítsa le az ellene folytatott „sajtó- és gyűlölethadjáratot”. Részletesen írt a kegyelmi ügy egyes lépéseiről, és arról is, hogy ő maga nem számított arra, hogy Novák Katalin kegyelmet ad végül K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetőhelyettesének.

Salát Gergely: Peking globális diplomáciai központtá vált

Miközben az amerikai elnököt az orosz elnök látogatása követi Pekingben, az uniós vezetőket az utóbbi időben egyre többször megalázzák látogatásaik során – derült ki Salát Gergely szavaiból. Mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, az Európai Unió vezetése benne maradt egy anakronisztikus világban. Ráadásul a kínai-európai gazdasági kapcsolatok sincsenek igazán rendben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×