Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Sign a house sale agreement
Nyitókép: xijian

Jelzáloghitelek: rekordalacsony önerő is elegendő már az idén

Bizonyos életkor alatt már a lakásfedezet forgalmi értékének akár a 10 százalékára is felvehetnek jelzáloghitelt azok, akiknek eddig még nem volt saját lakásuk.

Január elsejétől a 10 százalékos önerő lehetősége nem mindenkire vonatkozik, csak azokra, akik először szereznek legalább 50 százalékos tulajdoni arányt egy ingatlanban, illetve 41 év alattiak – nyilatkozta az InfoRádióban Palkó István, a Portfolio elemzője. Hozzátette, adóstársak esetén mindkét adósnak 41 éven alulinak kell lennie.

Magyarázata szerint emiatt nem várható, hogy tömegek vetnék rá magukat a lehetőségre, ugyanakkor megjegyezte, hogy az eddigi minimális 20 százalékos önerő kihasználása sem volt jellemző a hitelfelvételek során. Mint mondta,

az MNB adatai szerint 20 százalék volt azok aránya, akik 70 százalék fölötti hitelfedezeti mutatóval vettek fel jelzáloghitelt.

Az elemző példaként azt mondta, egy 30 millió forint értékű ingatlanhoz a többség 15 millió forintnál kisebb hitelösszeget vett fel. Hozzáfűzte, ezt alátámasztják az átlagos hitelfelvételre vonatkozó statisztikák is, ugyanis kevesebb mint 12 millió forint volt a lakáshitelek átlagos összege 2023-ban, de ebben benne vannak a kisebb összegű, felújítási célú hitelek is.

Palkó István azt is elmondta, hogy azok aránya, akik 21 millió forint fölé mentek egy 30 millió forintos lakás esetén, nem érte el a 20 százalékot, azaz viszonylag konzervatív volt a hitelfelvételi gyakorlat. Mindez most megváltozik, ugyanis eddig 24 millió forintig lehetett hitelt felvenni például az említett 30 millió forint értékű ingatlanhoz, ezután viszont az új, illetve

41 év alatti lakásvásárlók esetén 27 millió forintra emelkedik, és 3 millió forinttal nagyobb hitelösszeghez juthatnak azok, akik beleférnek ebbe a kategóriába.

Hozzátette, ez egy viszonylag népes csoport, ugyanis az MNB 39 év alattiakra vonatkozó statisztikája azt mutatja, hogy arányuk megközelítette a 60 százalékot. A Portfolio elemzője szerint elmondható, hogy a hitelfelvevők mintegy harmadát érintheti az új szabályozás, de valószínűleg csak a töredékük fogja kihasználni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×