Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.85
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Blue pipes going to oil refinery
Nyitókép: wenbin/Getty Images

A gáznál még várni kell, az olajnál viszont jóval közelebb lehet a fordulópont - dátumok

A Nemzetközi Energiaügynökség forgatókönyvét magyar szakértő segített árnyalni.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a napokban azt közölte, hogy szinte a küszöbön lehet egy fontos mérföldkő, mivel a vártnál korábban, még ebben az évtizedben, tehát 2030 előtt tetőzni fog az olaj és a gáz iránti kereslet. Mint a novekedes.hu ismertette, ekkor eléri a világ azt a pontot, amely után az olajból és a gázból egyre kevesebbet fog fogyasztani a világ. Az okok között vezető szerepet játszik az elektromos autók elterjedése.

Az IEA jóslatát az energiaiparban több nagy szereplő is komoly kritikákkal fogadta, említve az átállás lassúságát és komoly költségeit, melyek például az Exxon vagy a szaúd-arábiai Aramco gigászok véleménye szerint késleltetni fogják a fordulópontot. Utóbbinál arra is rámutattak, hogy olaj- és gázipari befektetések nélkül közép- és hosszútávon válság fenyeget és például a kőszén keresletét erősítheti, amivel "visszafelé fogunk haladni".

A portálnak a témával kapcsolatban Pletser Tamás, az Erste csoport regionális olaj– és gázipari elemzője elmondta:

a gázkereslet valószínűleg később fog tetőzni, mint az olajkereslet. Talán a 2030-as, vagy esetleg a 2040-es években.

Az olajnál akár előfordulhat, hogy még ebben az évtizedben sor kerül a fordulópontra, de a szakember szerint is sok tényező hátráltathatja ezt.

Pletser Tamás emlékeztetett: amikor jött a Covid és a világban eluralkodott a pesszimizmus, a finomítói kapacitások egy részét bezárták, az új beruházásokat erősen visszafogták, ennek pedig épp az lett az eredménye, hogy nincs elég finomítói kapacitás.

"A piacon most olyan magas marzsok vannak, amilyeneket a 25 éves pályafutásom alatt még sose láttam"

- mondta. Szerinte ha majd közeledik az olajkeresletnél a tetőzés, hasonló állapot jöhet el: a marzsok megint elszállhatnak. Már csak azért is, mert a beruházások száma ebben az időszakban elkezd majd csökkenni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×